„Egy nagyon biztos érzelmi háttér, amit mi nyújtottunk neki. És a mai napig bátran mondom, és gondolom, hogy ő is egyetért ezzel, hogy a kis lelki támogatást, azt mindig megkapja tőlünk. Amikor megkérdezték tőle egy riportban, hogy mi volt az az ajándék az életében, ami nem tárgy volt, és nagyon örült neki, azt mondta, hogy az öccse születése” – kezdte KKevin anyja, Bettenbuch Krisztina, aki a Creator TV Az én utam című műsorában épp Kevin kedvencét, töltött káposztát tálalt fiainak.

„12 éves korában már irkálta a kis rapszövegeit, töltött le YouTube-ról alapokat, majd felénekelte a dalait. Mindig átküldi a megjelenések előtt a zenét, hogy mondjak róla véleményt. Néha égnek áll a hajam tőle, de mindig leírom, mit gondolok róla” – tette hozzá Krisztina.
A fényképalbum nézegetése közben egy durva lábtöréses balesetre is visszaemlékezett, amikor előbb ért oda a baleset helyszínére, mint a mentő. Fiát a hideg kövön ülve találta, akinek lábából kiállt a csontja. „Azt hittem, hogy le fogják vágni a lábamat, mert hipochonder vagyok” – emlékezett vissza szörnyű balesetére a rapper.
KKevin fiatalon jó tanuló és példamutató magatartású kisiskolás volt: jó teljesítményéért az első osztályban oklevéllel is jutalmazták, ezt meg is mutatja a videóban. Második keresztneve Valentin, ezért igazán rajong, de a családja nagyon fontos számára.
A rapper életében a nők jönnek-mennek, egyelőre nem érzi úgy, hogy meg kéne állapodnia.
Egyelőre most ott tartok, hogy akivel találkozom, már pár nap után vágyom a magányra. És nem arra, hogy velük legyek. De szerintem ez idő kérdése, aztán majd jön, akinek jönnie kell. Legalábbis bízom benne. Egyébként szeretek valakihez odabújni, csókolgatni, babusgatni, jó lenne, ha lenne, de nincs
– magyarázta pár hete.
„Két releváns kapcsolatom volt idáig, mind a két lányt szerettem, de nem tudom, hogy szerelem volt-e. Annyira fiatalnak gondolom magam... lehet, hogy majd egyszer jön egy lány, aki iránt tényleg úgy érzek, és akkor mondom azt, hogy ez a szerelem” – mondta, majd hozzátette, hogy mindig ő bontotta a kapcsolatait, még sosem dobták.
KKevin Budapest Parkos koncertje nemrégiben óriásit szólt, a helyszín sok magyar zenésznek egyfajta mérföldkő a klubos, kisebb csarnokos bulik után.
Elképesztő érzés, hogy ennyien szeretnek, brutális sok szeretetet kapok tőlük, és nagyon hálás vagyok… Tíz évig biztos, hogy nagyon keményen fogom nyomni. De aztán nyilván majd szépen lassan fokozatosan visszaveszek. Majd idővel szeretnék egy kiegyensúlyozott, boldog életet, nem feltétlen minden hétvégén bulival. Családdal, gyerekekkel akár
– zárta az életútjáról szóló műsort Kevin, aki milliókat bukott korábban a függősége miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.