„Bíztam benne” – Összetörték a szívét? Megszólalt a Házasság első látásra kikosarazott sztárja

válás
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 02. 03:00
A párkapcsolati reality végén a legtöbb házaspár története végül válással végződött. A Házasság első látásra Ricsije ugyan igent mondott volna a folytatásra, felesége, Réka azonban nemmel döntött. Ricsi a Borsnak elmesélte, hogyan élte meg a történteket és mi az, amit másképp csinálna, ha elölről kezdhetné.

Izgalmas fordulatokkal és meglepő döntésekkel ért véget a Házasság első látásra 2025, ahol Ricsi és Réka végül külön utakon folytatták. Ricsi számára az azóta eltelt időben sok minden tisztázódott.

Házasság első látásra: Réka és Ricsi a műsor után végül elváltak
Házasság első látásra: Réka és Ricsi a műsor után végül elváltak (Fotó: TV2)

Házasság első látásra Ricsi: „Azt hittem, meg tudjuk még próbálni”

Nem Réka és Ricsi kapcsolata volt az idei évadban a legviharosabb, noha viszonylag rövid idő után Réka már a kísérlet során arra a döntésre jutott, hogy szeretné befejezni ezt a kapcsolatot. Házasságuk elején nehezen nyílt meg újdonsült férjének, majd mikor végre oldódott volna, férje zárkózott be előtte. Az érzelmek tehát nehezen indultak el kettejük között, ennek ellenére a fináléhoz közeledve úgy tűnt, menthető lesz a frigy. Horváth Richárd lapunknak adott interjújában elárulta, hogy számára nem volt kérdés, hogy folytatni akarja.

Én a műsor egy bizonyos pontján tiszta lappal akartam indítani. Megismertük egymást az elején, ami nem egészen úgy sikerült, ahogy kellett volna, de ekkor még bőven volt idő a kísérletből és ott voltak velünk a pszichológusok is, akik segítettek minket, ezért bíztam benne, hogy együtt tudunk tovább menni ezen az úton. Hogy az utolsó hetekre elengedjük azokat, amik korábban történtek és újra tudjuk élni az egészet, mintha mi sem történt volna

kezdi Ricsi, aki Réka végső döntésén mindennek ellenére meglepődött.

Megmondom őszintén, reménykedtem abban, hogy igent mond. A forgatási rend óhatatlanul is nehezíti az ismerkedést, még ha minden igyekezetével is a kapcsolaton dolgozik az ember. Én úgy voltam vele, hogy végigcsináltuk a kísérletet, még úgy is, hogy nem feltétlenül voltunk egymás zsánerei. De, ha nincsenek ott a kamerák és mi irányítjuk utána a randikat, abból még kisülhet valami jó és tulajdonképpen én ezért mondtam igent, mert bíztam benne, hogy a műsor után is tovább tudjuk még építeni ezt a kapcsolatot azokkal a pozitív dolgokkal, amiket útravalóul a szakértőktől kaptunk. Nem számítottam rá, hogy nemet mond, mert azt hittem, meg tudjuk még próbálni.

Ricsi szerint Réka azóta már talán másképp döntene

A Házasság első látásra szereplők tehát a való életben nem folytatták a kapcsolatot, bár nemrég a Tények Plusz kameráinak elárulták, hogy barátilag jóban maradtak egymással.

„Ő mindig azt hangoztatta, hogy ha elmúlik a biztonságérzete, azt nem igazán tudja már visszahozni magában. Ha most visszamehetnénk az elejére, akkor talán nem kezdenék el ennyire gyorsan ismerkedni vele, inkább megpróbálnám azt sugallni neki, hogy nyugodtan, lépésről lépésre haladjunk, mert van időnk. Az elején tudtam, hogy mennyi időnk van az egész kísérletre és ez fusztrált valamelyest, mert így sürgettem őt, szerettem volna, ha minél hamarabb megnyílik nekem. Valahogy attól féltem, hogy az utolsó pillanatban fogunk megérkezni egymás mellé és vége lesz, a pszichológusok pedig addig tudnak segíteni, amiben én nagyon bíztam.”

Ricsi egyébként elárulta, hogy ezt a nyomást valamiért csak az időkorlát és a kamerák jelenléte miatt érezte, a való életben nem ez jellemző rá, mindig türelemmel kivárja a dolgokat. 

A forgatások után ő elutazott nyaralni, egy ideig nem igazán beszéltünk, aztán a sajtótájékoztatón találkoztunk újra először, amikor indult a műsor. Az adásba kerülések óta és a műsor alatt is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, sokat beszélgettünk és voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy mostanra talán már másképp látja a dolgokat és ő is igent mondott volna.

Ricsi élete ugyanakkor több szempontból is fenekestül felfordult az idei nyáron, tíz év után döntött ugyanis úgy, hogy hazaköltözik Ausztriából, mint mondja, nem volt egyszerű, de hazahúzott a szíve. Amióta viszont Réka nemet mondott neki, folyamatosan kapja az üzeneteket; sok jelentkező boldogan betöltené Réka helyét.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.