
A Házasság első látásra szereplők egy több mint hathetes kísérlet után érkeztek ahhoz a mérföldkőhöz, ahol dönteniük kellett, hogy házastársak maradnak vagy külön utakon folytatják. Miló Viki és Janicsek Attila története a műsor végével befejeződött, Attila lapunknak adott interjújában őszintén mesélt arról, hogy mi zajlott benne a végső döntésnél.

Az egykori házastársak egészen különböző módját választották az utolsó nagy beszélgetésnek, míg Attila egy lényegre törő igennel állt oda felesége elé, addig Miló Viki egy hosszú, terjedelmes levélben fogalmazta meg a sérelmeit a kapcsolatukról. „Az én levelemnek annyi volt a mondanivalója, hogy szívesen folytatnám a vele való ismerkedésemet kamerákon kívül is, mert úgy ítéltem meg, hogy bármi lehet még ebből, és a bármire csak igent lehet mondani. Az ő válasza minderre egy terjedelmes levél volt, amit kivárni is sok idő volt – kezdi Attila, majd hozzátette, hogy nem érezte fairnek Viki azon hozzáállását, hogy csak Attila hibáit hangsúlyozta, míg a sajátjaival nem akart szembenézni.
Az egész egy bizalomhiánnyal indult, mert a traumájáról ő első körben a pszichológusoknak mesélt és nem nekem, vagyis én ugyanakkor szembesültem ezzel, amikor a többiek is. Ez egy elég erős mélyvíz volt az elején, amivel alapvetően nincs problémám, mert a sportban, munkában és magánéletben is ezt szoktam meg. A legnagyobb gond inkább azzal volt, hogy ennek a kudarcát tulajdonképpen nekem rótta fel hibaként. Az utolsó napon sem nézett magába, hogy ő vajon mit ronthatott el. Egy balhé miatt mindig két fél felelős, 50-50 százalékban. Ő egészen másképp látta az arányokat.
Attila úgy véli, nagyon nehéz egy olyan emberrel egyensúlyt és nyugalmi állapotot fenntartani, aki eleve másképp áll hozzá a kísérlethez, aminek egészen másról kellett volna szólnia, mint az ő esetükben történt.
Én az utolsó vacsorán szembesültem azzal, hogy ő valójában mekkora gúnnyal és lenézéssel volt benne ebben a házasságban. Ő volt Miló Viki világbajnok, én pedig Janicsek Attila, aki nem vagyok világbajnok, sem celeb, de még csak a tévében sem szerepeltem. Ki kellett volna lépnie a világbajnok, közszereplő szerepből, és az egyszerű ember arcát mutatni. Ahogy nézem vissza az adásokat, most látom csak, hogy milyen grimaszokat vágott, miket mondott rólam a hátam mögött. Ha ezt tudom, biztosan nemet mondtam volna.
A Házasság első látásra 2025 szereplőinek sajnos nem úgy ért véget a műsor, hogy megtalálták volna az igazit, emiatt, és Viki miatt Attilában maradt némi csalódottság.
Én az az ember vagyok, aki ha elkezd egy feladatot, akkor hisz benne egészen addig, amíg a végére nem ér. Így tekintettem erre a kísérletre is: komolyan vettem. Ha egyszer igent mondtam az oltárnál, akkor igent mondok a végén is. Ha nemet mondtam volna, akkor az egész hiteltelenné vált volna a részemről, főleg úgy, hogy én úgy érzem, mindenben Viki mellett álltam, támogattam őt végig. Ezek után szerintem az a minimum, hogy próbáljuk meg folytatni a műsor után is, hátha működhet kamerákon kívül, kell adni neki egy esélyt. Ha nemet mondtam volna, akkor az azt jelentette volna, hogy nem fejeztem be, amit elkezdtem.
Attila szerint rengeteg kommentelő írta neki az adások alatt, hogy meneküljön, de ő egyetlen percig sem érezte azt, hogy ez lenne a helyes út, hiszen nem azért ment, hogy aztán elfusson. Ugyanakkor sérelmezi, hogy számára sokkal nagyobb kihívás volt az egész, mint a többieknek, máshol volt a startvonal.
Az első terápia után már tisztában kellett lennem azzal, hogy fél lábbal indulunk, és ezen a fél lábon kellett végigugrálni. Mi az emberi kapcsolódásunkat próbáltuk meg valahogy mindig nullára kihozni, ami egészen más dimenzió, mint ami például Rebekáék kapcsolati dinamikájában megfigyelhető volt. Elfáradtam a végére, mert én tényleg minden energiámat beletettem ebbe, hogy működjön.
– zárta gondolatait Attila.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.