
Curtis természetesen hatalmas megtiszteltetésként élte meg, amikor megcsörrent a telefonja és felkérték őt, hogy az áthangszerelt Demjén Ferenc slágerhez írjon egy rövid, de az 56-os hősök emlékéhez méltó rapbetétet. Curtis szíve már csak attól dobbant hangosabban és nagyobbat, amikor azt is megtudta, hogy a minden magyar lelkében ott élő slágert Radics Gigivel közösen adhatja elő az állami ünnepségen résztvevő tömegek előtt, egész Magyarország és a kormányfő, Orbán Viktor előtt.

A siker természetesen nem marad el. A Parlament előtti Kossuth teret, illetve a környező utcákat is megtöltő ünneplő, emlékező tömeg együtt énekelte Radics Gigivel a Szabadság vándorai ismert sorait és egy emberként zúgtak elismerően, amikor eljött a pillanat Curtis számára, hogy a dalhoz írt sorait megmutassa.
A rapper szinte még fel sem fogta, hogy mekkora sikert is hozott számár és az énekesnő számára ez a páratlan lehetőség, hiszen csak a Bors TikTok csatornájára felkerült rövid részletet 735-ezren tekintették meg, míg lapunk Facebook felületén 1,4 millióan voltak rá kíváncsiak - alig 24 óra alatt. Ez tehát annyit jelent, hogy csak nálunk több, mint 2,1 millió ember látta és hallotta a produkciót. És még hol a vége?!
Curtis a Szabadság vándorainak újragondolt feldolgozásának születéséről és sikeréről mesélt a Borsnak. Kis túlzással, de mi ébresztettük a jó hírrel.
„Először is azzal kezdeném, hogy szóhoz sem jutok, nagyon örülök, de fontos hangsúlyozni, hogy ez a siker elsősorban Demjén Ferencé, hiszen ha ő nem írja meg ezt az emblematikus dalt, akkor nekünk nincs miből inspirálódni. Megtisztelő, hogy Gigire és rám gondoltak, amikor elkezdték áthangszerelni a Szabadság vándorait. Arra kértek, hogy írjak hozzá egy rapbetétet, nekem pedig, szinte azonnal járni is kezdett az agyam.
Óriási segítség volt, hogy maga a dal az egyik legikonikusabb nóta hazánkban. Nagyon egyszerű volt folytatni a dal gondolatmenetét, hiszen a szabadság jó gerince egy alkotási folyamatnak.
Nem beszélve arról, hogy erősen illeszkedik is az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjéhez” - kezdte a Borsnak péntek reggel Curtis.
A rapper ugyan érezte, hogy hatalmas fába vágja a fejszéjét, amikor elkezdte írni a rapbetét szövegét, de…
„Komolyan mondom, talán ha tíz, vagy tizenöt percet töltöttem a szöveg megírásával, akkor sokat mondok. Egyszerűen csak kiszaladt belőlem az a nyolc sor, aminek illeszkednie kellett az eredeti szöveghez. Ha megvan az ihlet, alapvetően sem tart nálam sokáig a szövegírás, de most megvolt az extra töltet és az extra inspiráció. A stúdiózást is rekordidő alatt zavartuk le…” - tette hozzá Curtis, akit egészen megleptek a saját érzései, amelyek a színpadra lépés pillanatában törtek rá október 23-án.
„Talán csak focimeccsen láttam eddig ilyen sűrű tömeget korábban, de könnyen lehet, hogy még ott sem. Fullon volt a tér és a környező utcák is. Ameddig csak elláttam és még azon is túl, hömpölygött a tömeg.
Nem igazán szoktam izgulni a fellépések előtt, de most egy kicsit beleremegtem a látványba.
A magyarság egyik legmeghatározóbb ünnepén ott állni a színpadon úgy, hogy tudom, nem sokkal utánam a miniszterelnök úr mond majd ünnepi beszédet, valami olyasmi, amit nyugodtan mondhatok a karrierem csúcspontjának. Elképesztő energiák szabadultak fel. Megható volt” – magyarázta a rapper, aki korábban még nem dolgozott együtt Radics Gigivel, de már most biztos benne, hogy ez a közös fellépés csak az első volt.
„Radics Gigivel még nem készítettünk közös dalt korábban. Jelzem, nem is értem, hogy miért nem, hiszen nagyon jóban vagyunk. Mindenesetre, most eljött a pillanat és ennek nagyon örülök, hiszen ő az ország egyik, ha nem a legjobb énekesnője. Lesz is folytatás, ebben biztos, vagyok, vagyis biztosak vagyunk” – ígérte Curtis az átütő siker után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.