
Óriási sikerrel zárult tegnap az október 23-i országos megemlékezés, amelynek keretében a Békemenet és a nemzeti ünnepség is kiemelt szerepet kapott. A menet az Elvis Presley-térről indult, és a Kossuth téren ért véget, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tartott beszédet. A látványos eseményen Gripen vadászgépek szelték át az eget, a színpadon pedig olyan ismert előadók léptek fel, mint Radics Gigi és Curtis. A Szabadság vándorai újragondolása és az Apám hitte című örökbecsű dal felcsendülése méltó zenei pillanata volt a nemzeti ünnepnek. Az esemény igazi sztárparádé volt, aki lemaradt volna róla, a kedvéért most egy csokorba gyűjtöttük őket.

Zoltán Erika meghatottan beszélt arról, milyen érzés volt számára, hogy gondoltak rá:
„Hihetetlen nagy örömmel és boldogsággal töltött el, amikor megkaptam ezt a megtisztelő meghívást, hogy részt vehessek énekesnőként az állami rendezvényen. Azt hiszem, ez mindenki számára egy olyan lehetőség, amitől csak boldog lehet az ember. Orbán Viktor beszéde igazán inspiráló és lendületes volt” – mondta az énekesnő.
Curtis is hasonlóan nagy megtiszteltetésként élte meg a felkérést:
Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc. Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt a dalt a Gigivel
– nyilatkozta a rapper, aki a közönséggel együtt énekelte a szabadság himnuszát.
A fellépők és meghívott vendégek között Vasvári Vivien is ott volt, aki számára az ünnep a haza és a család fontosságát szimbolizálta.
„Óriási megtiszteltetés volt számunkra, hogy kiemelt meghívottként vehettünk részt az ünnepségen, ahol a miniszterelnök is beszédet mondott. Számomra ez elsősorban nem a szereplésről szólt, hanem arról, hogy olyan értékek mellett álljak ki, mint a család, a haza és a biztonság. Ha ezzel a kiállásommal hozzájárulhatok ahhoz, hogy a gyerekeink és az unokáink húsz év múlva is egy biztonságos Magyarországon éljenek, akkor ez számomra igazi megtiszteltetés” – fogalmazott Vivien.

A nap másik nagy eseménye, a Békemenet is tömegeket vonzott a főváros utcáira. A résztvevők egy emberként álltak ki a béke és a nemzeti összetartozás mellett.
„A Békemenet nem egy politikai esemény, hanem egy nemzeti lelki megmozdulás. Egy lehetőség arra, hogy kifejezzük: szeretjük a hazánkat, és tenni akarunk érte. Fontos, hogy a jövő generációi is lássák, milyen erő rejlik abban, ha a magyarok összefognak, nem a múlt sérelmei, hanem a jövő reményei mentén” – mondta Vasvári Vivien, aki a menetet is végigjárta.

A népszerű rádiós DJ - műsorvezető, Cooky szintén meghatottan beszélt az esemény üzenetéről:
Ki szereti a háborút? Ki szeretne újra olyan időket megélni, mint amilyenek ’56-ban vagy a világháború idején voltak? Számomra a Békemenet szellemisége arról szól, hogy soha többé háborút, csak békét
– hangsúlyozta a rádiós műsorvezető, aki hálás volt a miniszterelnök meghívásáért.

Muri Enikő már rutinos Békemenet-résztvevőnek számít, és idén is pozitív tapasztalatokkal tért haza.
„Voltam már korábban is Békemeneten, és nagyon jó hangulatú volt. Nem tapasztaltam gyűlölködő, rosszindulatú megjegyzéseket a másik oldal felé. Valóban egy békés menetelés volt a Kossuth tér irányába” – mesélte az énekesnő, aki szerint az esemény nemcsak hagyományőrzés, hanem valódi közösségi élmény.
A zenészek közül Tóth Szabi, a Sugarloaf gitárosa is jelen volt a menetben, aki szerint a Békemenet minden évben különleges üzenetet hordoz:
Ahogy vártam, most is sokan voltak a Békemeneten. Ez nem feltétlen erődemonstráció, hanem egy ügy melletti kiállás
– fogalmazott az ismert zenész.
Rengeteg művész vett részt a rendezvényen: Sasvári Sándor színművész például így fogalmazott:
„A mai nap egy nagyon fontos Békemenet, sok támadás, hazugság és gyűlölködés éri hazánkat itthonról és külföldről egyaránt. A szeretet erejével szeretnénk megmutatni, hogy sokan vagyunk, és győzni fogunk”.

Zalatnay Cini sem maradhatott ki a megszólalók közül, aki évek óta aktív támogatója a Békemenetnek:
„Még sose volt ennyire fontos az összetartás. Hosszú ideje vártam már, hogy újra elinduljon a Békemenet, hiszen hatalmas szükségét érzem már annak, hogy a jobboldali érzületű csendes többség megint hallassa a hangját és megmutassuk, hogy minden álhír ellenére is mi vagyunk többen” – mondta az énekesnő.
A sportolók közül Bárdosi Sándor is részt vett a felvonuláson, aki a közösség erejét emelte ki:
„Nekem az összetartozást jelenti a Békemenet. Azt, hogy ilyen sokan vagyunk, akik nagyjából mind ugyanazt gondoljuk, és ez egy tök jó dolog”.
A tömegben feltűnt Tóth Gabi, Fásy Ádám, Tápai Szabina, Kucsera Gábor és még számtalan híresség, köztük Pataky Attila is, aki a „világháborúk helyett világboldogságot” feliratú pólójával hívta fel a figyelmet arra, hogy az igazi cél a béke.
A sztárok közül többen személyes kötődésről, családi emlékekről is beszéltek az 1956-os forradalom kapcsán. Cooky elmondta, hogy édesapja húszévesen menekült el az országból a húgával, miután nevelőapja református lelkipásztor volt, és akkoriban „nem nézték jó szemmel, ha valaki keresztény volt és hitt Istenben”.
„Édesapám húzta maga után a húgát a szögesdróton át, megsérült a keze, és elájult. Szóval ez egy kőkemény történet volt ’56-ból” – mesélte a rádiós.
Patkó Béla Kiki, a legendás énekes arról beszélt, hogy a szülei nem szívesen idézték fel a forradalom napjait:
Mindig kérdezgettem a szüleimet, de soha nem meséltek nekem, így a mai napig nem tudom, ők vidékről felköltözve hogyan élték meg az 1956-os eseményeket. Furcsa volt, hogy még utólag is ott lappangott bennük valamiféle zsigeri félelem. Mindenesetre jó, hogy most egy olyan világban élhetünk, ahol nem ural le mindent a félelem, és nyíltan beszélhetünk a múltról, a jelenről és a jövőről is
– árulta el.
Zoltán Erika is felidézte, hogy szülei 18 évesen élték át a forradalmat:
„Az 1956-os forradalom és szabadságharc apró részleteit hallgattam a szüleimtől, akik akkoriban még nagyon fiatalok voltak. Pestlőrincen laktak a Vörös Hadsereg útjával párhuzamos utcában. Azt mesélték, hogy a forradalom egy pontján nagyon furcsa zajokra lettek figyelmesek, miközben otthon voltak”.
Kucsera Gábor szerint 1956 a magyarság egyik legfontosabb történelmi pillére:
„Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország egyik történelmi és meghatározó mérföldköve. A hősökre megemlékezni és előttük fejet hajtani a nemzeti ünnepen nem jobb- vagy baloldali privilégium. Október 23-a a magyar nép ünnepe, határainkon innen és túl.”
Vasvári Vivien férje, Bodnár Zsigmond így fogalmazott:
„A hőseink nemcsak a múlt részei, hanem a jelenünk iránytűi. Ők mutatták meg, hogy a szabadság soha nem magától értetődő, azt mindig őrizni, védeni és tisztelni kell. A megemlékezés nem pusztán tiszteletadás, hanem ígéret is: hogy nem felejtünk, és méltóak maradunk az ő áldozatukhoz. Hiszem, hogy amíg emlékezünk a hőseinkre, addig a magyar lélek soha nem veszítheti el az erejét.”
A miniszterelnök később Facebook-oldalán foglalta össze az események jelentőségét:
„Felemelő érzés volt ennyi béke- és szabadságszerető magyarral együtt emlékezni történelmünk legbátrabb, ’56-os hőseire. Aztán irány Brüsszel. A béke fuvallata után jött a brüsszeli valóság rideg huzata. Háború, szankciók, éjszakába nyúló vita. Embert próbáló. De a küldetés teljesítve. Magyarország érdekeit megvédtük: az ukránok nem jönnek be, a magyarok pénzét nem viszik ki. Köszönet Robert Ficónak, hogy képviselte Magyarország érdekeit, amíg meg nem érkeztünk”.
A rendezvény így nemcsak emelkedett hangulatával, hanem az összefogás erejét megmutató példájával is történelmi napként íródott be az idei nemzeti ünnepek sorába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.