
Isola Bella Olaszország déli részén, Szicília keleti partjánál, Taormina városa mellett található. A Jón-tenger egyik legkiemelkedőbb természeti látványossága, emiatt a „Jón-tenger gyöngyszeme”-ként is emlegetik. Szépsége nem ismer határokat, nem hiába kedvelik a helyiek és az odalátogatók egyaránt, főleg, hogy itt pillanatok alatt el lehet veszni a sziklás, lagúnás tengerparti hangulatban.
A sziget sok ideig lakatlan volt, mígnem I. Ferdinánd nápolyi majd szicíliai király 1806-ban oda nem ajándékozta Taormina városának. 1890-ben azonban egy angol hölgy, Florence Trevelyan megvásárolta 14 000 líráért. Természetimádóként és kertészként az akkor még sziklás, őshonos mediterrán élővilággal rendelkező környezetbe ritka, egzotikus növényeket telepített, ezzel egyfajta botanikus kertet hozott létre. Emellett építkezett, és otthont alakított ki magának. Miután Lady Treveylan és férje, Salvatore Cacciola elhunytak, a szigetet egyik rokonuk örökölte meg, aki eladta azt. Sem ő, sem a következő tulajdonos nem kapott ugyanis építési engedélyt a várostól, így a csodás Isola Bella mintegy 50 évre elhagyatottá vált, csupán halászok látogatták. Utoljára 1954-ben vásárolták meg, méghozzá a gyártulajdonos Bosurgi család, akik megkerülve a hatóságokat, ám a sziget eredetiségét megőrizve építkeztek, és nagy találkozások helyszínévé alakították a helyet. A família 1982-es csődje után Isola Bella Szicíliához került az elárverezés során. 1984-ben történelmi és művészeti örökséggé nyilvánították, 1990 óta pedig a Természetvédelmi Világalap (WWF) olasz szervezete irányítja. Mivel természetvédelmi területként van nyilvántartva, nyitvatartással és belépődíjjal is rendelkezik.
A sziget körüli tengeralatti élővilág rendkívül gazdag, nem véletlenül annyira közkedvelt úti cél ez a búvárok számára. A tengerben olyan tarka tengeri élővilág tárul az ember szeme elé, amit csak a természetfilmekben látni. Isola Bella Taormina kihagyhatatlan látnivalója a tengeri élővilág szerelmesei számára.
A szigetet egy homokos földnyelv köti össze a szárazfölddel, melynek mérete az áramlatok és az apály következményeképpen folyamatosan változik, és amely dagály idején víz alá kerül. Ez a természeti jelenség egyfajta misztikusságot is kölcsönöz a helynek, miközben látványos kontrasztot nyújt az azúrkék tengerrel.
A csodálatos környezet miatt több filmet, dokumentumfilmet és reklámot is forgattak már itt az évek során. A népszerű Fehér Lótusz című sorozat 2. évadának egyik helyszíne például Taormina volt, ami nemcsak a környék, de Isola Bella további népszerűségéhez is hozzájárult.
A természetvédelmi státusz miatt nincs zene vagy hangos rendezvény a szigeten. Sokan pont emiatt szeretik: csak a tenger morajlása és a madarak hangja hallatszik. Ez az átható csend rendkívül megnyugtató élményt nyújt a pihenni vágyóknak, sok egyéb mellett talán ezért is annyira nagy kedvence a romantikát kereső pároknak.
Ha még jobban elmerülnél Isola Bella szépségében, nézd meg ezt a videót is:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.