Gyalogosövezetté alakul több belvárosi utca Kolozsváron

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 11. 14:17
Kolozsvár történelmi belvárosának több utcája gyalogosövezetté alakul a városvezetés döntése nyomán. Emil Boc polgármester környezetvédelmi célokkal indokolja a régóta várt intézkedést.

Kolozsvár polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy a jelenleg felújítás alatt álló Farkas (Mihail Kogalniceanu), az erre nyíló Egyetem (Universitatii), illetve a Főtérre nyíló Szentegyház (Iuliu Maniu) utcák is gyalogosövezetekké alakulnak, amint befejeződnek a munkálatok.

Kolozsvár Forrás: George Cozma/Shutterstock

Emil Boc szerint erről egyhangúlag döntött a város közlekedésért felelős bizottsága, és a közösségi médiában a lakosság véleményét is kikérték. Az eredeti tervek szerint az első két utca felújítása után osztott térként (shared space) működött volna, a gyalogosok és autósok is használhatták volna. Az új döntés nyomán csupán az ott lakók, az iskolabuszok és az üzleteket ellátó járművek hajthatnak be rövid időre a belvárosi utcákba.

Kolozsvár Forrás: Shutterstock/Pani Garmyder

A polgármester szerint a városvezetés húsz éve törekszik a belvárosi utcák sétálóutcává alakítására, az eddigi eredmények között a Karolina tér (Piata Muzeului) és a Főtér (Piata Unirii) egyik oldalának átalakítását említette.

A gépkocsiforgalom korlátozására a légszennyezés csökkentését előíró jogszabály is lehetőséget teremt.

Oláh Emese alpolgármester szerdán a helyi Paprika Rádiónak úgy nyilatkozott: a városvezetés igyekszik több teret biztosítani a járókelőknek, valamint a kerékpárral és más környezetkímélő közlekedési eszközökkel közlekedőknek, mivel az áthaladó forgalom miatt egyelőre nem zárhatja le teljesen a belvárost a gépkocsik előtt.

Kolozsvár Forrás: Shutterstock/Mehdi33300

A város magyarsága számára az itt lévő magyar intézmények – a Farkas utcai református templom és az egyház több ingatlanja, a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete, több magyar középiskola – miatt fontos Farkas utca és a környező utcák két éve húzódó felújításának befejezését tavaszra ígéri a városvezetés.

A munkálatokat több botrány kísérte: miután a tervező fákat akart elköltöztetni, hogy jobban érvényesüljön a műemlék épületek homlokzata, a városvezetés – engedve a civil nyomásnak – ellenszegült és felbontotta a szerződést, ami pereskedéshez vezetett.

Emil Boc most hangsúlyozta: a fák zömét sikerült megmenteni, és újakat is ültettek.

A zsúfolt gépkocsi-közlekedéséről hírhedt Kolozsváron a civilek közel két évtizede kérik a városközpont tehermentesítését, gyalogosövezetté alakítását. Mivel az ezt elősegítő infrastrukturális projektek – körgyűrű, metró – egyelőre kezdetleges fázisban vannak, az áthaladó autósforgalom a belvárost is érinti.

Forrás: MTI

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.