A repülőnél gyorsabb vonat indul London és Edinburgh között

Newcastle
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 16. 12:31

Jó hír az Egyesült Királyságba látogatók számára: olyan vasútvonal épül London és Edinburgh között, amely gyorsabb lesz, mint a repülő. Így egyetlen retúr repülőjeggyel fedezhetjük majd fel az ország két, utazók körében népszerű városát, derül ki a Euronews cikkéből.

Edinburgh Forrás: Shutterstock/TTstudio

Az új, nagysebességű vasúti járatot, amely eredetileg 2019-ben indult volna, a tervek szerint 2024 végétől használhatjuk majd.

A skót és az angol fővárost jelenleg a LNER, a Lumo és a Caledonian Sleeper által üzemeltetett vasúti járatok kötik össze. Az átlagos utazási idő 5,5, néhány vonattal 4,5 óra. Az útvonal-felújítással alig több mint négy órára csökken a menetidő, ami legalább 30 perccel kevesebb, mint a jelenlegi. A vonatok óránként indulnak majd.

Az új járatokat a LNER fogja üzemeltetni, és csak két helyen fognak megállni, Newcastle-ben és Yorkban. Az LNER ügyvezető igazgatója, David Horne szerint az új útvonal „ háztól-házig gyorsabb lesz, vagy legalább olyan gyors, mintha légi úton utaznánk."

A két főváros közötti repülő járatok átlagosan egy óra 20 perc alatt teszik meg a távolságot. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a felszállás előtt legalább 2 órával kint kell lennünk a reptéren, és a reptérre való eljutás idejét, akkor az új vasúti szolgáltatás jelentősen felülmúlja a légitársaságokét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.