Párizst 2023-ban a világ legjobb városi úti céljának választották. Ezen (is) felbuzdulva jövőre bizonyára sokan kerekednek majd fel, hogy felfedezzék a fények városát, azonban fel kell készülniük arra, hogy utazásuknak magasabb költségei lesznek, mint korábban – írja a Time Out.
Ez év során a város vezetése már bejelentette, hogy a 2024-es olimpiára készülve, amelynek Párizs ad majd otthont, megemelik az idegenforgalmi adót. Ennek eredményeképpen az éjszakai tartózkodáshoz kapcsolódó díj akár 200 százalékkal is emelkedhet. De nemcsak a szállás kerül majd többe. A város legfontosabb látnivalóinál is vastagabban fog majd a ceruza.
A Louvre, amely kétségtelenül a világ egyik legnépszerűbb múzeuma, januártól megemeli belépőjegyeinek árát.
2017 óta ez az első jelentős drágulás az intézményben: 17-ről 22 euróra ugrik majd a jegyek ára, ami jelentős, 29 százalékos emelkedést jelent. A Louvre az intézkedéssel elsősorban a látogatók számát igyekszik szabályozni, és arra törekszik, hogy ellensúlyozza növekvő működési költségeit.
A legnagyobb kulturális intézet mellett a város közlekedési vállalata is komolyan drágít. A metrójegyek árát az olimpia (július 26. és augusztus 11.) és a paralimpia (augusztus 28. és szeptember 8.) idejére csaknem a duplájára emelik.
Jelenleg egy vonaljegy 2,10 euróba kerül, a nemzetközi játékok alatt azonban 4 euróra emelkedik.
Párizs polgármestere elmondta, hogy a magasabb jegyárak segítenek fedezni a nemzetközi sporteseményre kiépülő extra közlekedési szolgáltatások költségeit.
A tervek szerint a játékok ideje alatt elérhető lesz a „Paris 2024 bérlet", amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy a főváros mellett a teljes Île-de-France régióban utazzanak napi 16, illetve heti 70 euróért. Utóbbi szintén nem olcsó, ha azt vesszük, hogy a havi metróbérlet szokásos költsége 84,10 euró.
Öröm az ürömben azonban, hogy a kártya számos olyan látnivaló elérésére is érvényes, amelyeket biztos nem érdemes kihagyni, ha a francia fővárosban járunk, mint például a francia uralkodók fényűző rezidenciája, Versailles, vagy a családok nagy kedvence, a Disneyland Paris illetve az ország királyainak elsőszámú vadászkastélya, a Fontainebleau-i kastély.
Arról, hogy nyár óta látogatható Maria Antoinette lakosztálya a Versailles-i kastélyban ITT írtunk korábban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.