A Tengerészeti Világnap ünneplése Londonból indult, az ENSZ Kormányközi Tengerészeti Konzultatív Szervezete Közgyűlésének X. ülésszakán. Az esemény minden évben új témát kap, például 2011-ben a kalózkodásról és a tengeri rablók által okozott károkról folyt a megbeszélés, 2017-ben pedig a konferencia témája a nők szerepének megerősítése volt a tengerészeti közösségben.
Az idei év témája, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) pontosan 50 évvel ezelőtt hozta létre a MARPOL Nemzetközi Egyezményt, amely a tengeri környezet hajók által okozott működési vagy baleseti okokból történő szennyezésének megelőzését fedi le. Most pedig szemezgessünk a világ legtisztább vizeiből, amelyekben akár még csobbanhatunk is egyet az idén.
Nehéz olyan helyet találni a görög Lefkada-szigeten, ahonnan ne lenne lenyűgöző kilátás a kristálytiszta Jón-tengerre, de az Egremnoi (vagy Egremni) strand a nyugati parton egészen lélegzetelállító. A strandhoz egy hosszú, meredek lépcső vezet, de abban egyet kell értenünk, hogy megéri a körülményes lejutás, ha az egész napot úszással és napozással tölthetjük, miközben a türkizkék víz és a fehér homok találkozásában gyönyörködünk.
A horvátországi Zágrábtól kétórányi autóútra található Európa egyik legszebb természeti látványossága – a Plitvicei-tavak Nemzeti Park. A park 1979 óta az UNESCO Világörökség része, melyet 16 türkizkék tó és az őket összekötő 92 vízesés borítja. A park tavai felett egy fából készült sétány kanyarog, így a látogatók a kristálytiszta tavak és vízesések mellett, sőt azok tetején is barangolhatnak. A Plitvicei tavakban fürdeni tilos, viszont gyalogos, kisvonatos, sőt még hajós kirándulást is tehetünk a tavak körül. A tavak tisztaságát főként az adja, hogy a déli felső tavak túlnyomórészt dolomitból, míg az alsó tavak északon mészkőből állnak.
A Málta Kék Lagúna az egyik legtöbbet fotózott ámulatba ejtő strand a világon. A sekély és lassan mélyülő öböl, azúrkék, átlátszó vízzel és egy elképesztően gyönyörű sziklás parttal rendelkezik. A Kék Laguna parttól távolabbi szakaszain a tenger átlagosan 2 méter mély, gazdag élővilágával és víz alatti barlangjaival vonzza a snorkelling kedvelőit. A lagúna csak hajóval közelíthető meg, a tenger hőmérséklete májustól novemberig kellemes, 20-25°C fokos, úszásra és fürdőzésre egyaránt alkalmas.
A teljesen átlátszó vizű tó szintén az UNESCO Világörökség részét képezi, Kína Szecsuán tartományában, amely annyira csendes és tiszta, hogy visszatükröződnek rajta a környező hegyek, a fák és még az égbolt is. A Five-Flower Lake(Öt virág-tó) – melynek színe időnként változik, néha türkiz, néha sárgászöld, de általában gyémánt kék, és a többi tóhoz képest sohasem fagy be télen, így a helyiek szent területként tisztelik. A legenda szerint az Öt virág-tó egyike a 108 „Haizi"-nak (ami kínai nyelven tenger fiát jelent), vagyis a nemzeti park többszínű tavainak, melyek akkor keletkeztek, amikor egy ősi istennő leejtette azt a tükröt, amit a kedvesétől kapott, így az 108 darabra tört össze.
A Maldív-szigetek az egyik legkedveltebb úti cél azon utazók körében, akik a világ legtisztább vizeiben szeretnének megmártózni. Ez az Indiai- és az Arab-tenger között elhelyezkedő szigetország hófehér homokos tengerparttal, kristálytiszta vízzel, színes koralltelepekkel, és trópusi növényvilággal várja a búvárkodás szerelmeseit. A víz hőmérséklete egész évben 25-29 °C között ingadozik. A szigetek érdekessége, hogy nem emelkednek 2,5 méternél magasabbra a tengerből, így fennmaradásuknak egyik fő veszélyforrása a globális felmelegedés miatti tengerszint-emelkedés.
Forrás: TravelandLeisure, Maldív-szigetek.com, Life.hu, TravelMalta.hu, Healthy food near me.com
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.