Naptejet mindenkinek! Hollandiában ingyen folyik az automatából

automata
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 12. 06:34

Ahogy egyre melegebb lesz nyáron hazánkban is, követendő példa lehetne a hollandok lépése, miszerint ingyenesen használható naptej-automatákat állítanak fel az országban több száz helyszínen. Az ötlet a Venlo-Venray kórház egyik bőrgyógyászának fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, hogy a koronavírus-járvány idején fertőtlenítő folyadékokhoz használt készülékekbe a jövőben naptejet kellene önteni.

Forrás: Shutterstock.com.com

A kórház pedig rábólintott, és egy egészségpénztár, valamint több települési önkormányzat támogatásával meg is indult a "naptej hadművelet". Az eredmény pedig az lett, hogy a hétvégén már használni is lehet majd az új automatákat Breda városának parkjában, illetve egy fesztiválon.

A holland NOS hírügynökésg közlése szerint a jövőben egyebek között rendezvényeken, 120 iskolákban és sportegyesületekben is felállítanak naptej-automatákat, hogy mindenki megfelelően védekezhessen a Nap káros sugarai ellen. lát el 120 általános iskolát naptej-automatákkal.

A bőrrák azon betegségek egyike, amely az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált Hollandiában. Szakemberek szerint a naptej jelenti a legjobb védelmet és fontos, hogy már gyerekkorban megszokássá váljon ez a védekezési forma.

"Pénzbe kerül, pár ezer euróba, de fontosnak tartjuk állampolgáraink és a látogatók egészségét" - hangsúlyozta Jacco Knape, Katwijk tengerparti üdülőváros polgármestere. "Látjuk, hogy emberek védelem nélkül napoznak és ez Katwijkban különösen gyakorta fordul elő, ami nem jó" - tette hozzá.

Forrás: MTI.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.