Közvetlen járattal elérhető egzotikus úti célok 1: Jordánia

sivatag
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 21. 08:03
A Görög szigetek, Olaszország ódon városai vagy a nagy nyugat-európai fővárosok a gyönyörű látnivalóik és kulturális emlékeik mellett a kiváló budapesti légiösszeköttetések miatt is népszerű úti célok a magyar turisták körében. De van néhány távolibb, egzotikusabb desztináció is, ahova szintén közvetlen járattal juthatunk el Budapestről. Ilyen például Jordánia fővárosa, Ammán. Lássuk, miért érdemes felkeresni ezt a hazánktól mind kulturájában, mind pedig kilométerekben távol eső országot.
Sátrazók egy napsütéses februári napon az UNESCO Világörökség részét képező jordániai Wadi Rum sivatagban. Forrás: NurPhoto via AFP/Dominika Zarzycka/NurPhoto/Dominika Zarzycka

Egy korábbi cikkünkben már sorra vettük, mi mindent érdemes tudni az országról, mielőtt elindulunk. Például, hogy biztonságos hely, vagy hogy a helyiek rendkívül vendégszeretőek. Mindezek mellett szót ejtettünk az öltözködésről és az üdvözlési szokásokról is. Mostani cikkünkben a látnivalókat vesszük sorra.

Egy egészen más világ: életkép Ammánból Forrás: Shutterstock

A főváros, Ammán

Jordánia fővárosa, Ammán a kontrasztok városa, a régi és az új lenyűgöző keveréke, mely a sivatag és a termékeny Jordán-völgy közötti dombos területen helyezkedik el. A város szívében ultramodern épületek, szállodák, éttermek, művészeti galériák és butikok sorakoznak a hagyományos kávézók és apró kézműves műhelyek, nyüzsgő belvárosi piacok mellett.

Ammán történelme is megjelenik a városban Forrás: Shutterstock

A kihagyhatatlan látnivalók között szerepel a jordán főváros egykori fellegvára, a citadella, a római kori Herkules-templom, vagy az omajjádok időszakában, a 8. században emelt kormányzói palota.

Ahol szabadon lebeghetünk a vizen: a Holt-tenger

Az ország egyik természeti csodája a Holt-tenger, ami valójában egy tó, 427 méterrel a tengerszint alatt. Vize kellemesen meleg, nyugtató hatású, kiváló a wellnesezéshez.

A Holt-tenger vize olyan sós, hogy szabadon lebeghetünk a felszínén Forrás: ra66/Shutterstock

Ásványi anyagokban gazdag víz tízszer sósabb, mint a tengervíz, aminek köszönhetően könnyen lebeghetünk a hátunkon a víz felszínén. A Holt-tenger ősidők óta vonzza a látogatókat, olyan hírességek fürödtek benne, mint Nagy Heródes király és Kleopátra.

A misztikus sivatagi táj: Wadi Rum

A nomád beduin törzsek otthona, a Wadi Rum sivatagi tája egy valódi arab tündérmese. A Hold völgyének is nevezett terület több hollywoodi filmben is a Mars díszleteként szolgált. A természetvédelmi rezervátum kiváló hely a csillagok megfigyelésére.

A tejút is látszik a Wadi Rum sivatagában Forrás: rayints/Shutterstock

Hőlégballonról vagy nyitott repülőgépről is felfedezhetjük a táj gyönyörű sziklaformációit, megismerkedhetünk a vendégszerető beduinok természetközeli életmódjával, éjszaka pedig a fényszennyezéstől mentes égbolton gyönyörködhetünk a csillagokban.

Az ősi város, Petra

Petra ősi városa Jordánia nemzeti kincse és messze a legismertebb turisztikai attrakciója. Petra egy szorgalmas arab nép, a nabateusok öröksége, akik több mint 2000 évvel ezelőtt telepedtek le Jordánia déli részén.

A nabateusok öröksége, Petra Forrás: Shutterstock

Kifinomult kultúrája, lenyűgöző, sziklába vájt építészete és zseniális gát- és csatorna komplexuma miatt Petra az UNESCO Világörökség része, és a világ hét új csodájának egyike. Ez volt az a hely, ahol a tömjénnel, selyemmel, fűszerekkel és egyéb egzotikus árukkal megrakott karavánok megpihentek.

A mozaikok mennyországa: Mabada

A „mozaikok városaként" ismert Madaba a bizánci és omajjád mozaikok kulturális epicentruma. Csak egy rövid távolságra a fővárostól, csak egy kőhajításnyira vannak a vallási ikonográfia szent emlékeitől. A város egyik legérdekesebb kincse a világ valószínűleg legrégebbi Szentföld-ábrázolása.
A 6. századból való, mozaikokból kirakott Madaba Térkép Jeruzsálemet és az egyéb szent helyeket ábrázolja és a bizánci Szent György templom padlómozaikjának része.

A híres 6. századi mozaikból kirakott Mabada Térkép Forrás: David Bjorgen/Wikipedia

A hívők körében szintén népszerű hely a Nébo-hegy is, amely a Szentírás szerint Mózes temetkezési helye. Ezt a települést először a 4. században lakta egy keresztény nomád törzs.

Forrás: Jordan Tourism Board

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.