Az élve kimenekítés már csodaszámba megy, de a Hunor a helyszínen marad

földrengés
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 11. 13:58

A hétfői földrengés áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen már meghaladta a 24 ezret a február 11-i, szombat délelőtti adatok szerint. A török katasztrófavédelem (AFAD) azt közölte reggel, hogy Törökországban 20 665-re emelkedett a halálos áldozatok száma, a sérülteké pedig 80 088. Szintén délelőtt hozták nyilvánosságra, hogy a szomszédos Szíriában 3553-an haltak meg és 5276-an megsérültek.

Összedőlt házak romjai Hatayban február 11-én, öt nappal a 7,8-es erősségű földrengés után. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A TRT török közszolgálati televízió szombati beszámolója szerint a mentőcsapatok 125 órával a térségben pusztító földrengés után egy embert élve emeltek ki a romok közül a déli Antakya város Cebrail negyedében. A szíriai Vörös Félhold pedig azt közölte, hogy négy embert mentettek ki élve a romok alól péntek este a szíriai Dzsabla városában. A katasztrófa sújtotta térségben 1891 utórezgést mértek hétfő óta.

Mivel már jócskán eltelt 100 óra a térségben pusztító első földrengés óta, és a ma 12:48-kor közreadott hírek szerint már jó ideje nem sikerült senkit élve kiemelni a romok alól, ezért a magyar és a nemzetközi mentőcsapatok többsége elhagyja Törökországot. "A Hunor azonban itt marad és kitart, és a következő napokban is ellátja a felderítési, kutatási és mentési feladatokat" - hangzott el az M1 Híradó műsorában.

Ha mi is segítenénk a földrengés károsultjainak:

Bár pénzadománnyal több helyen segíthetjük a törökországi lakosokat, akik szinte mindenüket elvesztették az elmúlt napokban, de azért fizikai adományokat is küldhetünk nekik egy-két kijelölt helyszínen keresztül. Ilyen a Török Nagykövetség az Andrássy út 123. szám alatt, valamint a a Wuuff Taxi és a Euro Puppy csapata. A nagykövetség összeállított egy listát is arról mire van most a legnagyobb szükség: meleg, téli ruhákra, hálózsákokra, higiéniai eszközökre, de jöhetnek termoszok, gyógyszerek és orvosi eszközök is.

Az adományokat hétköznap 9 és 16 óra között, szombaton pedig 10 és 14 óra között lehet leadni, melyeket közúton, illetve repülővel szállítanak Törökországba.

Az, hogy már senkit nem sikerül élve megtalálni az elmúlt órákban, sajnos alátámasztja azt a vélekedést, miszerint a katasztrófát követő századik óra után már csodaszámba megy, ha valakit élve találnak.

A híradó helyszíni tudósítója azt is elmondta, hogy a helyszínen éjszakénként akár mínusz 6-7 fok is lehet, de a magyar csapat tábora mostanra már kiépült, lett fűtés és áram is, valamint ellátmány is érkezik a táborba.

Forrás: MTI

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.