Ez most a legmenőbb fesztivál Dél-Koreában, ahol a horgászok is a jeges vízbe ugranak

Dél-Korea
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 08. 11:11

A világ minden tájáról érkeztek látogatók, hogy horoggal vagy akár puszta kézzel is halat fogjanak az éves jéghorgász fesztiválon. A Hwacheon megyében tartott rendezvényen a látogatók tömegei igyekeznek pisztrángot fogni egy befagyott folyóból. A híres esemény három év után először, szombaton kezdődött.

Rengetegen érkeztek a fesztiválra Forrás: MTI/EPA/YNA

A halak bősége érdekében az elmúlt években naponta körülbelül 32 tonna pisztráng került a folyóba. Év elején a rengeteg pisztráng szinte elárasztja az északi tartományt, a fesztivállátogatók – a helyiek és a turisták egyaránt – pedig lelkesen várakoznak a jégen vágott kis lyukak közelében, mielőtt kifognák őket.

Bőven akad kifogni való pisztráng Forrás: MTI/EPA/YNA

Amikor sikerül, egyesek annyira izgatottak, hogy a halat a szájukba veszik, vagy a jeges vízbe ugranak. A horgászat mellett a vendégek kipróbálhatják a jégfocit is.

Vannak, akik a vízbe ugorva, puszta kézzel fogdossák ki a halakat Forrás: MTI/EPA/YNA

Noha mindössze 20 éve indult ez a hagyomány, évente több millió látogatót vonz. Az eseményre 2020-ban a szokatlanul meleg időjárás miatt nem került sor, míg az előző két évben a Covid-19 világjárvány miatt maradt el – írja a Daily Mail.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.