Ezek a világ legszebb kertjei a turisták szerint

kert
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 25. 13:35
Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a szingapúri Gardens by the Bay, amely a turisták szavazatai alapján idén a világ legszebb kertjeinek listáján az első helyre került.

A sorrendet a HouseFresh beltéri levegőminőségi szakértők tanulmánya szerint állították fel. A 250 hektáros szingapúri nevezetesség – amely leginkább a 164 méter magas, ember alkotta szuperfák ligetéről ismert, 12 385 szavazattal messze meghaladta a második helyezett ereményeit.

Gardens by the Bay - Szingapúr egyik legismertebb látványossága Forrás: shutterstock.com

Ezzel együtt az ezüstérmes is csodás hely: a marokkói Jardin Majoelle 8187 szavazatot kapott. A harmadik helyen pedig a francia, pontosabban a párizsi Luxembourg-kert végzett 6818 szavazattal.

A Luxembourg-kert jogosan lett a második helyezett - illusztráció Forrás: aconcagua (talk)/Wikipedia

Annak ellenére, hogy a Gardens by the Bay csak 2012 júniusában nyílt meg, már számos díjjal büszkélkedhet. A Gardens tulajdonképpen három kertből, a Bay Centralból, a Bay Eastből és a Bay Southból áll, így három különböző mégis harmonikus tájat járhatunk végig.

A Cloud Forest télikert is része Forrás: NurPhoto via AFP/Sanka Vidanagama/NurPhoto/Sanka Vidanagama

Nem véletlen tehát, hogy elnyerte többek között az Év Világépülete díjat 2012-ben, valamint 2015-ben világrekordot állított fel, mint a világ legnagyobb üvegháza, valamint a TripAdvisor legmagasabb kitüntetését is megkapta 2016-ban.

A parkot a fenntartható fejlődés jegyében alakították ki és ökoturisztikai célpontnak szánták. A szuperfa liget mellett a kert további kiemelkedő pontjai közé tartozik a világ legnagyobb beltéri vízesésével és saját mikroklímájával rendelkező esőerdő, a hatalmas télikert, a nappavilon több mint 1000 sivatagi növénnyel, valamint a világ legnagyobb kőszobor gyűjteményével.

A szingapúri Garden by the Bay virágkupolája Forrás: NurPhoto via AFP/Sanka Vidanagama/NurPhoto/Sanka Vidanagama

Amikor lemegy a Nap, a park lenyűgöző fényshow-val nyűgözi le a látogatókat. A 19 000 fajból származó több mint 1,5 millió növénynek köszönhetően nem csoda, hogy ez a kert az utazók többségének a kedvence.

A fényjátékok sem maradhatnak el éjjelente Forrás: AFP/Roslan Rahman

A tanulmány legjobb 10 helyezettje között szerepel még a Las Vegas-i Bellagio Konzervatórium és Botanikus Kert, a British Columbia Butchart Gardens, a perthi Kings Park és Botanikus Kert, a koppenhágai Tivoli Gardens, a fokvárosi Kirstenbosch Nemzeti Botanikus Kert, és a hollandiai Keukenhof is.

(Forrás: travelandleisure.com)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.