A Storylines hajótársaság bejelentette, hogy megépíti első, 18 fedélzetes, luxus lakóhajóját, amely határozatlan ideig körbeutazza a világot, és aki megteheti, otthont is vásárolhat rajta – olvasható az Insider oldalán.
A hajó csak 2025-ben kezdi meg ezt az egyedülálló, élethosszig tartó utazást, különböző útvonalakon haladva, 3 és fél évente kerülheti meg a Földet. A 225 méter hosszú, MV Narrative elnevezésű luxus tengerjáró 1000 fő befogadására lesz alkalmas, és többször megáll majd olyan nemzetközi célállomásokon, mint a törökországi Isztambul, a montenegrói Kotor vagy az olaszországi Palermo.
A luxus hajózásnak igen komoly ára van: Aki részt akar venni az életreszóló utazáson, annak 1 és 8 millió dollár (400 millió és 3,2 milliárd forint) körül kell fizetnie egy kabinért. Az átlagos szobák mérete 22-25 négyzetméter, a luxuslakosztály nagyjából 180 négyzetméter nagyságú, amelyben két emeleten négy hálószoba kap helyet. Ennak az ára viszont több mint 3 milliárd forint, ami még csak nem is tartalmazza a havi lakhatás árát. Az elképesztően magas árak azonban sokakat nem riasztanak el: Katie Drew, a Storylines marketingért felelős alelnöke szerint néhány szobát már le is foglalóztak.
A fedélzeten külön orvosi személyzet lesz, valamint 20 étterem, bárok, medencék, vízi játékokkal felszerelt kikötők, bowlingpályák, és egy 900 négyzetméternyi wellnessrészleg is helyet kap. Ezen kívül erős WIFI-hálózat és tárgyalótermek is elérhetők lesznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.