Barcelona kikötőjébe érkezett a világ legnagyobb tengerjáró hajója a Wonder of the Seas (Tengerek csodája). A 362 méteres "úszó várost" három év építkezés után először márciusban, az Egyesült Államokban mutatták be, a nyár folyamán pedig Barcelonából indul majd többnapos mediterrán kirándulásokra – olvasható a Royal Caribbean Group sajtóközleményében.
A 18 fedélzetes hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég kívánságait. A hajót elsősorban családoknak tervezték, ugyanakkor mindenkinek bőséges lehetőséget kínál a kikapcsolódásra. A gigantikus méretű hajó három éven át készült egy francia gyárban. Eredetileg úgy tervezték, hogy Ázsiában teljesít majd szolgálatot, de a világjárvány közbeszólt, így az Egyesült Államokba vezényelték, 2022 nyarán pedig Európában várja az utasait Barcelonából és Rómából. A mediterrán hajóutak vendégeinek ugyan szárazföldi programokat is kínálnak, a tengerjáró hajó azonban akár hetekre elegendő izgalmas programot biztosít a fedélzeten is.
Vízipark és szörfözés a fedélzeten
A Wonder of the Seas fedélzete első ránézésre leginkább egy vízi parkhoz hasonlít, ami nem véletlen. Számos medence, hatalmas csúszdák, jacuzzi, vízi játékok és wellness élmény várja a vendégeket. Különleges módon a fedélzeten lehetőség van szörfözésre is. Az egyik medence mellett hatalmas mozivászon is helyet kapott, de bárok, éttermek, élőzene és gyermekfoglalkozások is elérhetőek.
Világklasszis előadók
A világ legnagyobb tengerjáró hajójának színpadain több mint száz kiváló minőséget képviselő előadó szórakoztatja az utasokat. Legyen szó olimpiai- és világbajnok jégtáncosokról, ismert énekesekről, profi zenészekről vagy világklasszis akrobatákról, mindenkinek garantáltan tátva marad a szája a látványos show-k alatt. Az 1400 fő befogadására képes színházteremben, a különleges 9 méter magas vízi színházban és a professzionális jégpályán minden este nagyszabású műsorokkal szórakoztatnak, ám emellett egyszerre párhuzamosan tucatnyi más helyszínen is zajlanak programok: bárzongoristák, gitárosok, salsa műsor, karaoke, egy komplett kaszinó és sok más várja a vendégeket.
Kötélpályán a tenger közepén
Az aktív kikapcsolódás kedvelői birtokba vehetnek egy komplett kosárpályát, falat mászhatnak, pinpongozhatnak, jégkorcsolyázhatnak, kipróbálhatják a hajófedélzet egy részén átívelő kötélpályát, a vízi vagy száraz csúszdákat, futhatnak egyet a minden igényt kielégítő hatalmas futópályán vagy benézhetnek a kételemeletes edzőterembe is.
Ízek a világ minden tájáról
A fedélzeten összesen 20 étterem található, amelyek között az olasz, amerikai, mexikói vagy ázsiai ízek kedvelői éppúgy megtalálhatják a fogukra valót, mint azok, akik különleges kalandokat keresnek. Az egyik speciális étteremben például az Alice csodaországban egy jelenetébe képzelhetjük magunkat, miközben a molekuláris gasztronómiába kóstolhatunk bele. De ha kedvünk tartja, egy klasszikus hamburgerezőbe vagy pizzériába is ellátogathatunk. A Wonder of the Seas-nek az italok tekintetében sem kell szégyenkeznie: a tucatnyi különböző tematikájú kávézó és bár várja a szerencsés utasokat. Az egyik helyen két robot szolgálja ki a vendégeket, egy másik bár pedig folyamatos mozgásban, utasaival több emeletnyi magasságot fel és le megtéve nyújt elképesztő kilátást a világ legnagyobb hajójának belsejébe.
20 ezer növény egy magyar kertésszel
A tengerjáró hajón 20 ezer élő növény található, az élővilágért ráadásul egy magyar főkertész, László felel. A társaság kifejezetten ügyel a környezetvédelemre: a jelenleg elérhető legmodernebb eszközökkel sikerült rekord mértékben csökkenteni a károsanyag kibocsátást, valamint energiahatékonnyá tenni a működést. A hulladék újrahasznosítással pedig egy külön dedikált csoport foglalkozik.
"Már most meglepően sok foglalás érkezett a hazai utasoktól a Wonder of the Seas-re. A vírushelyzet enyhülése miatt sokan fellélegeztek, bátrabban merik tervezni a nyaralásaikat. Azt tapasztaljuk, hogy míg korábban fél-egy évre előre már lefoglalták a hajós útjaikat, most hetekkel-hónapokkal gondolkodnak csak előre. Ehhez igyekszik igazodni a társaság is, így még akár a nyári szünetre is lehet néhány szabad időpontot találni" - mondta Nemes Horacek Márta, a Royal Caribbean Group hazai képviseletét ellátó Tengerjáró Kft. ügyvezetője. Márta hozzátette: a flotta öt másik hajója is Európából indít utakat idén nyáron. A cég legnagyobb hajóosztálya pedig egész évben elérhető a Karib térségben. És ha mindez nem lenne elég, a hajós vállalat máris bejelentette a világ következő giga méretű hajóját, az Icon of the Seas' nevű tengerjárót, amit jövő ősszel terveznek bemutatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.