Nyolc órát töltött a Földközi-tengeren egy eltévedt úszó

megtalálták
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 06. 09:53

Mintegy nyolc órát töltött a Földközi-tengeren Barcelona partjainál egy eltévedt úszó, mielőtt épségben kimentették a spanyol vízimentők - adta hírül az MTI.

A nő vasárnap este nyolc óra körül ment be a vízbe a Barceloneta negyed egyik strandján. A többi fürdőzőnek tűnt fel, hogy két órával később még mindig nem tért vissza, kutyáját is a parton hagyta. A hatóságok órákon át hiába kutattak az úszó után, aki végül hétfőn hajnali négy órakor kért segítséget a nyílt vízen horgonyzó egyik kereskedelmi hajótól, csaknem négy kilométerre a parttól.

A nő Barceolna forgalmas strandjáról sodródott el és 8 órán keresztül úszott a tengerben Forrás: Shutterstock/nito

Elmondása szerint eltévedt úszás közben, aztán elsodorta az áramlat, ezért nem tudott visszatérni a szárazföldre. Megfigyelésre kórházba szállították, de hétfőn este hazaengedték. Gerardo Gante, a barcelonai tengeri mentők koordinációs központjának vezetője a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) elmondta: a magas, 30 Celsius-fok körüli vízhőmérséklet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az eltévedt úszó épségben előkerült.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.