Már látogatható Székelyföld egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága

Románia
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 18. 09:34

A hónap elején számoltunk be arról a hírről, hogy egy szakértői vélemény késése miatt még legalább egy hónapig zárva marad a parajdi sóbánya. Székelyföld egyik legkeresettebb látványosságát még július 23-án kellett bezárni, amikor a turisták számára megnyitott csarnokok felé vezető járat mennyezetén elkezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, és paladarabok hullottak az útra. Csaknem két hónapos kényszerszünet után a helyzet végre megoldódott: szeptember 17-én szombattól újra kinyitott a nevezetesség – közölte honlapján a bányavállalat.

Sokak örömére újra megnyitott a parajdi sóbánya Forrás: salinapraid.ro

Seprődi Zoltán, a bányavállalat igazgatója az MTI-nek elmondta: szakértői bizottságot hívott össze, amelyiknek tagja volt az a szakértő is, akinek a véleményétől korábban függővé tették a bánya megnyitását.

A testület úgy találta, hogy immár teljesen biztonságos a bányába vezető út.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a talajvíz beszivárgását nem tudták teljesen leállítani, de már sokkal kisebb a beszivárgó víz hozama, elvezették a vizet, állandóan ellenőrzik a sótartalmát, és ellenőrzés alatt tartják a jelenséget.

Korábban a bányának naponta 2500-3000 látogatója volt. A mintegy 6000 négyzetméteres látogatási szinten játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is található. A bánya naponta 8 és 16 óra között tart nyitva, a turistákat a bányába és a felszínre szállító autóbuszok félóránként járnak. Az utolsó autóbusz 14.30-kor indul a mélybe, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.