Farkasd - Faluskanzen a liptói hegyek közt

Farkasd
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 10. 08:08
Egy kedves olvasónk nemrég járt a Felvidék egyik leglátványosabb hagyományos építkezésű falujában, Farkasdon (Vlkolínec), mely Rózsahegytől (Ruzomberok) nem messze a Nagy-Fátra hegyeinek ölelésében, csodaszép természeti környezetben fekszik. Látogatásáról csodás fotókkal tért haza, amiket velünk is megosztott.

A Világörökség részét képező, máig is lakott falu egy eleven skanzen, ahol látogatókként is megélhetjük a vidék hagyományait. A házak legtöbbje lakott, és gyönyörűen rendbe vannak téve, ahogy a galériánkban látható képeken is látszik. A udvarokban és az utcákon megelevendenek a hagyományok is, és közelebb hozzák a régmúlt idők szokásait és életmódját.

Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt

Vlkolínec kezdetben csak egy egy utcás falu volt, és közigazgatásilag Rózsahegy városához (Ružomberok) tartozott, ami 1318-ban kapott városi rangot. Az első írásos emlékek 1461-ből maradtak fenn róla. A napjainkban 45 kőalapon emelt, agyaggal kent falú zsindelyes fából készített tájház található a településen, ezek pedig mind lakottak. A házcsoport az Északi-Kárpátok népi építészetének legfőbb karaktereit hordozza. Építésük a 19. századra tehető, előszobájuk döngölt agyag, itt található a kemence is, a tisztaszoba pedig fadeszkákkal padlózott.

Kiállítási jelleggel pár berendezett szobát is meglátogathatunk, mivel amint már említettük a házak töbsége magánszemélyek által lakott. Ezek a szobák ún. foglalkoztató helyiségekként működnek, és a korabeli szakmákat ismerhetjük meg itt, például a cserépedény készítést.

Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt
Forrás: @szakeszt

De Farkasdon nem csak a zsindelytetős házikók a látnivalók, hanem az 1875-ben épített Szűz Mária katolikus templom is, melyhez kis harangláb is tartozik 1770-ből. A falu épületegyütteseit 1993-ban az UNESCO világörökség kincsének nyilvánította.

Ha itt sétálunk, és ezt a fotókat beküldő olvasónk is tanúsította, száz évet repülünk vissza az időbe. De azért a korral is halad a falu. A falumúzeumhoz egy ajándékbolt is tartozik, és itt találni az információs irodát is.

Megközelítés és belépők

Farkasdot egy keskeny úton keresztül érhetjük el, melyet tábla jelez Biely Potok településnél. A helyszín Rózsahegytől 7 kilométerre található Besztercebánya irányába. A Travelguide.sk oldala szerint a falu határában jegypénztár fogad bennünket, ahol 2 euró ellenében besétálhatunk a faluba. A belépővel a különböző kiállításokat is látogathatjuk.

Érdekességek

A faluban nem csak állandó lakosok laknak, hanem olyan visszatérők is, akik kis faházak tulajdonosai és szezonálisan térnek vissza a településre.

Forrás: @szakeszt

Farkasd házainak építési stílusa tipikusan a hegyvidékre jellemző: A mesteremberek a környék fáit felhasználva építkeztek. Követ csak a magtárakhoz és az éléskamrák felépítéséhez használtak. Néhányat ezek közül még ma is látni a faluskanzen területén, a házak között - olvasható a Vlkolinec.sk oldalon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.