FRISSÍTÉS: A Garmisch-Partenkirchennél történt balesetről az első hírek június 3-án, pénteken 15 óra után érkeztek. A Garmisch-Partenkirchen járási körzeti hivatalának szóvivője ekkor arról számolt be a német dpa hírügynökségnek, hogy a kisiklott vonaton legalább hatvan ember megsérült, közülük tizenhat súlyosan.
A június 4-i hírek szerint szombaton még mindig kutattak a vonatbalesetben eltűntek után, a halálos áldozatok száma viszont ötre emelkedett, és negyven sérült áldozatról tudnak.
A regionális vonatjárat München felé tartott és pénteken délben siklott ki - tájékoztatott a szövetségi rendőrség egyik szóvivője. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet. A szerencsétlenség következtében három vagon felborult, a helyszínre riasztott hatóságok a szerelvény ablakain keresztül húzták ki az utasokat. A beszámolók szerint minden korosztályból láttak el sérülteket, de, mint arról a szóvivő beszámolt, "nem kizárt", hogy a nyári szünet kezdete miatt sok iskolás korú utazott a vonaton. A vonaton hozzávetőlegesen 140-en utaztak.
Mivel a szerelvény elzárja a vonalon közlekedő járatok elől a síneket, ezért a Münchenből, valamint Mittenwaldból érkező vonatok még mindig rövidített útvonalon közlekednek, a vonalat összekötő Garmisch-Partenkirchenben pedig pótlóbuszok segítik a terelt forgalmat.
Ha újabb információ derülnek ki a balesettel kapcsolatban, frissítjük adott cikkünket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.