Egy sziklába vájt város barlanglakásokkal és zenével

Matera szintén rögzített program volt az ötnapos olaszországi utunk listáján. Kétség sem fért hozzá, hogy ide biztos elvonatozunk, hiszen a világ egyik legrégebbi városát, – ami a paleolitikum óta folyamatosan lakott, – látni kell a saját szemünkkel. Főleg, hogy Bari központi vasútállomásáról körülbelül egy óra alatt elérhetjük, még úgy is, ha nem a közvetlen járatra, hanem az altamurai átszállós vonatra sikerül jegyet váltanunk.

Matera, a Basilicata régió egyik legérdekesebb települése. Első barlanglakásait egy gravina, vagyis szurdokvölgy oldalába vájták. Az emberek itt a legmélyebb szegénységben éltek, így az 1950-es években Matera sziklás vidékét "Olaszország szégyenének" titulálták. A barlangokat, ahol a helyiek együtt éltek az állataikkal, ma is megnézhetjük, méghozzá elég közelről, mivel a szurdok oldalába kis utak kanyarognak, amiken végigsétálhatunk, ha van elég időnk leereszkedni, majd felmászni a sziklákhoz.

De ez csak egy része Matera városának. A két részre osztott településen egymás hegyére-hátára épületek a lapos tetős, kisebb-nagyobb házak, amelyek többségét a könnyen vájható és alakítható mészkősziklákba építették, illetve azokból vájták ki. A kanyargós lépcsők és rámpák, amik a házak között vezetnek, mind a szurdok oldalának közetéből alakultak ki.

Hogy jobban megértsük a város elhelyezkedését, érdemes az utat a vasútállomásnál kezdeni, ahova Bariból érkezik a vonatunk. Ez egy modern – Bari belvárosától nem sokban különböző városrész – ahol minden megtalálható a mindennapi élethez. Ha innen követni kezdjük a térképet az óváros felé, akkor a Via Lucana főút és sétálóutca mentén eljutunk a Piazza Vittorio Veneto nevű térhez, ami egy központi gyülekezési pontnak is mondható. Innen több út is vezet a régi Matera városnegyedeibe, melyeket egy látványos gerinc választ el egymástól, aminek a tetején ott áll a település hatalmas római katolikus katedrálisa (Cattedrale di Maria Santissima della Bruna e Sant'Eustachio).

Ez választja ketté a Sasso Barisano részt és a Sasso Caveosot. Ha a vasútállomás felől, a téren keresztül érjük el a régi városnegyedet, akkor a Sasso Barisanóba érkezünk meg először. Ide beléphetünk a Palombaro lungo irányából, ami egy hatalmas, föld alatt elterülő ciszterna rendszer, amivel évszázadokon keresztül oldották meg a vízellátást a településen. Miután 1990-ben újra felfedezték, a maradék vizet kipumpálták belőle, és felálványozott folyosókat alakítottak ki a mélyben, ami azóta vezetett túrákon látogatható,13 óra előtt és 15 óra utáni időpontokban.

Innen áthaladva egy középkori, freskókkal díszített, szintén sziklába vájt, a ciszternához tartozó előcsarnokon, egy kis teraszról végre elénk tárul a Sasso Barisano látványa. Mikor ott áltunk és próbáltuk befogadni a képet, felettünk egy másik teraszon éppen egy utcazenész gitározott és dalolt egy, a hely szelleméhez tökéletesen passzoló dalt. A hangok visszaverődtek a sárga színű, kezdetleges eszközökkel vájt, vésett és faragott házak falain, és tovaszálltak a széllel egészen a távolban magasodó bazilikáig.

A régi Matera végigjárására szánni kell egy teljes napot. Nem szabad elkapkodni. Menjünk amerre az utak visznek. Bár kacskaringósnak és beláthatatlannak tűnik az egész, az utak a végén mégis mindig összefutnak a katedrális lábánál.

Onnan pedig már a másik oldalra juthatunk át, a Sasso Caveoso területére, ami talán még lélegzetelállítóbb, mint a másik oldal, pedig az sem volt semmi. A városnak ezen a részén pillathatjuk meg az első barlanglakásokat a kis földutakkal, amik ott kanyarognak a szurdok oldalában. Az egészre pedig két templom, a Chiesa di San Pietro Caveoso és az Idrisi Szűz Mária templom ( Chiesa Rupestre di Santa Maria di Idris) vigyáz, melyek össze is vannak kapcsolódva egymással egy kis folyosóval.

Matera szépsége és híre – az UNESCO 1993 óta világörökségként tartja számon a Sassi di Matera egyedülálló épületegyüttesét – sok filmest megihletett az évek során. Többek között itt forgatta Máté evangéliuma című filmjét a híres olasz rendező Pasolini, Richard Gere Materában játszotta el Dávid királyt, Mel Gibson pedig ezt a várost választotta a Passió egyes jeleneteinek helyszínéül. Legutóbb pedig a No time to Die című James Bond film ideje alatt pezsdült itt fel az élet, amikor a film főszereplői végigrepesztettek a régi város utcáin, és látni engedték mindazt filmes környezetben, amit mi is körbejártunk.