A serpa népcsoport a Himalája északkeleti részén, ellenséges magaslatokon élnek. Lhaka Sherpa egy több mint 4000 méteres tengerszint feletti magasságban lévő falunak a barlangjában látta meg a napvilágot Nepál keleti részén, Makalu régióban. Még a pontos születési dátumát sem tudja, az útlevelébe azt írták be, hogy 48 éves.
Nincs iskolai végzettsége, mert abban az időben a lányok nem járhattak iskolába, ellenben a fiútestvéreit órákig cipelte, hogy elvigye őket tanulni. Házmesterként dolgozott, de ő ennél többre vágyott, hegymászó akart lenni. Az Everestet az otthonából látta, ami mindig inspirálta, izgatta a fantáziáját, hogy vajon milyen érzés lehet a csúcsára felérni.
A szülei azonban más sorsot szántak neki, férjhez szerették volna adni. A falusiak pedig azt mondták, hogy ez egy férfimunka, és belehal, ha útnak indul.
Végül félresöpörte ezeket az aggodalmakat, és 2000-ben feljutott az Everest legmagasabb hegygerincére. Azt nyilatkozta, hogy amikor először ért fel az Everest csúcsára, úgy érezte, elérte az álmát, és nem kell többé csak háziasszonynak lennie.
2003-ban pedig már ő lett az első nő, aki háromszor lépte át az Everestet – és újabb rekordok következtek. Ekkor már csatlakozott hozzá bátyja és nővére is, így ők lettek az első három testvér a világon, akik megmászták a 8000 méter magas hegyet. A Guinness-rekordok könyve elismerte a bravúrt. Ezután hozzáment George Dijmarescuhoz, egy Egyesült Államokban élő, romániai születésű hegymászóhoz, és még ötször mászta meg vele a csúcsot. A házasságukat azonban a közös sikerek sem mentették meg.
Lhakpa jelenleg az Egyesült Államok Connecticut államában él két lányukkal. Van egy fia is egy korábbi kapcsolatából. Kezdeti expedíciói során a nepáli zászlót tűzte ki a csúcsra. Ezúttal az amerikai zászlót vitte.
Az eredményei azonban sokáig nem vonzották a média figyelmét és a szponzorokat. Sok éven át elismerés nélkül élt, és minimálbérért dolgozott. Kétszer idegenvezetőként segítette a hegymászókat, úgy mászhatott újra, néhány alkalommal pedig a barátai és a családtagjai támogatták anyagilag az utazásait. Pénzügyi szempontból a kezdtek a dolgok megváltozni, miután megtanult jól angolul, így már Interjúkat is adott és rendezvényeken is tartott beszédeket.
Rendkívüli teljesítményével, kitartásával, bátorságával rengeteg nő példaképévé vált. A BBC 2016-ban Lhakpát beválasztotta a 100 leginspirálóbb és legbefolyásosabb nő közé. 2018-ban teljesítette kilencedszer a csúcsra érését, amit már szponzoroktól kapott. A 10. alkalommal, közösségi finanszírozáson keresztül gyűjtötte össze a pénzt. Ha azt feltételeznénk, hogy ezzel a rekorddal megpihen, akkor nagyot tévednénk. Nem tervezi, hogy az idei szezon után visszavonul. A K2-t, a világ második legmagasabb csúcsát akarja átlépni. Azt tervezi, hogy fiával és lányaival a jövőben együtt másszák meg az Everestet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.