Videó: Hat méterrel „megnőtt" az Eiffel-torony

Eiffel-torony
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 16. 16:38

A franciák legismertebb műemléke, az Öreg Hölgyként becézett Eiffel-torony hat méterrel lett magasabb, amikor a mérnökök egy helikopter segítségével új rádióantennát szereltek fel a tetejére. Párizs legmagasabb épülete az új bővítés után 330 méter magas lett.

Turisták tömege figyelte, ahogy az antennát a helyére süllyesztették március 15-én reggel. Két mérnök feladata volt, hogy rögzítse a földről alig látható szerkezetet. Az új antenna a fővárosi régió digitális rádióadójának továbbítására szolgál majd.

"Ez egy büszke, történelmi és ritka pillanat az Eiffel-torony történetében" – mondta a torony üzemeltetőjének vezetője, Jean-Francois Martins az újságíróknak. "A torony most visszatér a gyökereihez, vagyis tovább szolgálja a technológiai és tudományos kísérleteket is" – tette hozzá.

A helikopter éppen felviszi az antennát a torony tetejére, március 15-én Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Az 1889-ben, Gustave Eiffel építész tervei alapján épített remekművet ugyanis több ízben időjárás-ellenőrző berendezésekkel szerelték fel és csillagászati megfigyelésekre is használták. Mindezt a funkciót annak érdekében kapta, hogy 20 évvel a megépítése után ne legyen az enyészeté, és Párizs közepén maradhasson.

Hat méterrel lett magasabb az Öreg Hölgy Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A hivatalos történet szerint azonban katonai szerepe mentette meg a pusztulástól, rádiósugárzó toronyként is működött. Az 1910-es években táviratok küldésére használták, az első világháború idején pedig német harctéri utasításokat vettek fel a segítségével. Korábbi antennáját 2000-ben rögzítették, és digitális televíziózáshoz használták – írja a france24.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.