Újabb egzotikus országok nyitják meg a határaikat a turisták előtt

újranyitás
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 22. 15:39

Izrael azt tervezi, hogy március 1-től megnyitja a határait minden turista, még az oltatlanok előtt is – olvasható a CNN oldalán. 2020 márciusa óta ez lesz az első alkalom, hogy be nem oltott látogatókat is beengednek az országba. A negatív PCR-teszt továbbra is követelmény marad, erre szükségünk lesz a felszállás előtt, és azután is, hogy leszálltunk Izraelben.

Oltás sem kell, hogy Izraelbe utazzunk Forrás: Sean Pavone/Shutterstock

"A megbetegedési adatok a járvány folyamatos enyhülését mutatják, itt az ideje, hogy fokozatosan megnyissuk azt az országot, ami a világon elsőként zárta le a határait" – mondta Bennett miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában. Az elmúlt hetekben jelentősen csökkent az új Covid-megbetegedések száma Izraelben. Az izraeli turisztikai minisztérium szerint a turizmus 2020 márciusa óta történt leállása a becslések szerint több mint 7,02 milliárd dollárjába került az izraeli gazdaságnak. Azok a turisták, akik igazolni tudták, hogy teljesen be vannak oltva, negatív PCR-tesztet tudtak felmutatni és egy rövid időre vállalták, hogy karanténba vonulnak, már november óza beutazhattak az országba, bár a turisták száma továbbra is alacsony maradt.

Március 15-től már erre a gyönyörű vidékre is szabad az út Forrás: ThuyHaBich/Pixabay

Két év után Vietnám is újra megnyitja határait március 15-én a nemzetközi turisták előtt – olvasható a Travel and Leisure oldalán. A 97 millió lakosú délkelet-ázsiai ország is 2020 márciusában zárta le a határait – ez a lépés megrengette az ország egyébkként virágzó turizmus szektorát, amely a Covid előtt évi 32 milliárd dollárt termelt.

A jövő hónap közepétől megkezdik a vízumok kiadását és a külföldiek fogadását. Az idegenforgalmi minisztérium újranyitási terve szerint a nemzetközi utazóknak negatív Covid-teszttel kell rendelkezniük Vietnamba való indulásuk előtt, illetve az országba érkezésükkor. Emellett minden látogatónak hat hónapon belüli és legalább 14 nappal a beutazás előtt koronavírus elleni oltással kell rendelkeznie. Ezenkívül a látogatóknak karanténba kell vonulniuk az utazásuk első napján, és 10 000 dollárig terjedő egészségügyi biztosítást kell magukkal vinniük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.