Mióta Long Beach városa meg tudta vásárolni a híres Queen Mary történelmi óceánjárót, azóta nem sikerült rajta nagyobb felújításokat végezni, így most egy időre bezárják a látványosságot és szállodát, hogy végre elvégezhessék rajta a "kritikus javításokat" - olvasható a Trawelweekly.com oldalon.
A város közleménye szerint a hajó zárva marad - kivéve, ha filmforgatási felkérést kap - egészen addig, amíg az 5 millió dollár értékű javításokat be nem fejezik rajta.
"A mérnöki jelentések szerint az egyik legkritikusabb állapotban, a hajó oldalán lógó, elhasználódott mentőcsónakok vannak, melyeket el is kell távolítani a hajó oldala mellől" - áll a közleményben. Az eredeti mentőcsónakok közül, a javítások után, megtartanak kettőt, de a 13 másik hajót eltárolják valahol, egészen addig, amíg az illetékesek nem találnak olyan múzeumokat vagy szervezeteket, akik segítenének a mentőcsónakok szakszerű felújításában.
A további javítási munkák magukban foglalják többek között z új fenékvízszivattyúk beszerelését, és a vízbehatolásra figyelmeztető rendszer fejlesztését is. Az első és legfontosabb elektromos munkákat, valamint az új bel- és kültéri világítás telepítését már el is végezték.
A város, egyébként 2021-ben tudta megvásárolni a kikötőjében rostokló, és egyre rosszabb állapotban lévő hajót. Véleményüket, miszerint a történelmi hajó azért van most ilyen rossz állapotban, mert az előző tulajdonosok alig foglalkoztak vele, nem is rejtik véka alá.
A Queen Mary 1936-ban tette meg első útját, és utolsó útja végén, 1967-ben érkezett Long Beachre. Arról, hogy pontosan mikor nyithat ki újra a múzeum- és szállodahajó, még nem érkeztek hírek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.