Kiszáradt az ikonikus turistalátványosság

Lomnici-csúcs
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 13. 10:38

A Magas Tátra egyik legismertebb úti célja, a Kő-pataki-tó, amely a Lomnici-csúcs déli lejtői alatt, a Kő-pataki völgyben bújik meg, szinte egyik napról a másikra eltűnt. Október végén még látszott egy kisebb tó a mederben, de november 2-ra teljesen kiszáradt a látványosság - adta hírül a magas-tartra.info.

A tó (Skalnaté pleso) néha szinte kiszárad, aztán újra megtelik - de teljesen még sosem tűnt el... Forrás: Petr Vilgus - vlastni dilo / Wikipedia.org / CC BY 3.0

A Tátrai Nemzeti Park Állam Erdészet szóvivője szerint, senki nem emlékszik arra, hogy a tó, a történelem során valaha is teljesen kiszáradt volna, és egy csep víz sem maradt a mederben.

A vízszintre az sem lehet hatással, hogy a körülötte található létesítmények is használják a tó vizét, mivel fölötte víztározók találhatók, ebből mérik a vizet. Pavel Fasko klimatológus kifejtette, hogy a mérések szerint a tó vize nem elfolyt, hanem fokozatosan elpárolgott a tóból. Az idei csapadékszegény ősznek köszönhetően tehát a víz szép lassan eltűnt a mederből.

A tó ismert az ingadozó vízszintjéről. Szeptember elején például olyannyira megtelt, hogy a víz átömlött a gáton és a hídon. Ha sok eső esik, a vízszint több napig is emelkedhet, november 2-án azonban már havazott a Tátrában, így lehetséges, hogy a tó medre egészen tavaszig víz nélkül marad - írták az oldalon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.