Majdnem tragédia lett a tankolásból!

benzinkút
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 19. 09:11

A szlovákiai Bán (Bánovce nad Bebravou) azoknak való, akiket igazán mélyen érdekel egy ország élete, lakóinak lelkivilága, és nem az a legfontosabb, hogy egész nap az egyik látnivalótól a másikig szaladgáljunk, mindent lefotózzunk majd estére csodás fotókat posztoljunk a profilunkon.

Forrás: Polícia SR - Trenčiansky kraj / Facebook.com

Mindezzel nem azt állítjuk, hogy Bán szürke kisváros volna, és ne lehetne itt is szép képeket készíteni. Sőt. Az 1200-as évek óta szorgos, derék iparos és kereskedő emberek lakták. Hamar vár emelkedett fölötte. Templomai közül a Szent Miklósról elnevezett minden klasszikus építészeti stílusból kapott valamit, mégsem zavaró egyveleg, hanem olyan felvidékiesen egyszerű és szeretnivaló.

Kastélya ma hotel. A Trencsén és Nagytapolcsány között megbúvó kisváros csak az 1960-as években kezdett modernizálódni az első ipari üzemek felépülésével. Mára a húszezres városkában világcégek tevékenykednek, bevásárlóközpontjaiban mindent kapni, és még igényes termálfürdője is van.

Neve mégsem ezek miatt villant fel egy pillanatra a szlovák sajtóban és közösségi oldalakon. Hanem egy november 16-i eset miatt, amikor egyik benzinkútján egy meglehetősen részeg, és addig is erőszakosan viselkedő férfi úgy érezte, öngyújtójával lángra kell lobbantania a töltőpisztoly csövében lévő benzint - vesszen a világ s vele ő is. Ekkor tépte ki kezéből a csövet egy odaugró taxisnő, s lökte fel a részeget úgy, hogy azt már a rendőrök segítették fel a földről. A férfire hat hónaptól három évig terjedő büntetés vár, a bátor nőre pedig sok szívből jövő köszönet - olvasható az Újszo.com cikkében, illetve a szlovák rendőrség posztjában.

Címlapkép forrása: zef art / Shutterstock.com

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.