Nyolc hónap lezárás után ismét várja látogatóit a párizsi Öreg hölgy

Eiffel-torony
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 19. 17:45

Pénteken a koronavírus-járvány miatti nyolc hónapos lezárást követően ismét megnyitották a látogatók előtt a párizsi Eiffel-tornyot, amely a második világháború óta még sosem tartott ennyi ideig zárva – írja a Reuters. Mire a torony lábánál felszerelt digitális óra visszaszámolt a nulláig, hatalmas ováció, tapsvihar és éljenzés tört ki, egy fúvós zenekar ünnepélyes szólamokat kezdett játszani, az első látogatók pedig alig várták a sorban, hogy végre megnyíljon előttük az első üvegajtó.

"Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy itt lehetünk" – mondta a 18 éves, horvát Patrick Perutka, aki három órán keresztül várt arra, hogy megnyílhassanak a torony kapui és életében először élvezhesse a párizsi Öreg hölgy vendégszeretetét.

A Covid miatti biztonsági intézkedések persze továbbra is érvényesek: a 11 éven aluli gyerekek kivételével mindenkinek kötelező a maszk viselése, a toronyban közlekedő liftekbe egyszerre csak fele annyi embert engednek be, mint a korábbi békeidőkben.

Július 21-től pedig minden látogatótól kérik az igazolást arról, hogy megkapták mindkét oltást, vagy van friss, helyben készült negatív vírustesztjük, vagy bizonyítaniuk kell, hogy nemrég felgyógyultak a koronavírus-fertőzésből.

Az idén 132 éves öreg hölgy teljes magasságában Forrás: Hans Lucas via AFP/ Riccardo Milani

Ahhoz, hogy valaki sorban állás nélkül juthasson fel a toronyba, a jegyet előzetesen az emlékmű weboldalán kell megvásárolnia, ahol meg kell adnia a nevét, a látogatás dátumát és időpontját is. A helyszínen a bejáratnál az elektronikus jegy mellett személyi igazolványt is kérnek a látogatóktól.

Ha valaki nem gondoskodik előre az online jegyvásárlásról, az számítson arra, hogy az Eiffel-torony pénztárában csak korlátozottan állnak rendelkezésre jegyek, ugyanis a korábbi 25 000 látogató helyett jelenleg csak 10 000 embert fogadnak naponta.

Forrás: Hans Lucas via AFP / Riccardo Milani

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.