Rengetegen siettek a Temzében elakadt bálnabébi segítségére

kiszabadítás
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 10. 11:12

Több százan gyűltek össze vasárnap este Londonban, miután egy csukabálnának vélt 3-4 méter hosszú bébibálna beszorult egy szűk zsilipbe. A bálnának át kellett volna úsznia London központján, hogy Richmondba érjen. Az elkeseredett küzdelem végül szerencsésen végződött.

Egy állatorvos folyamatosan ellenőrizte az állat állapotát a partról, mire 21 óra körül a bámészkodók éljenzése közepette megérkezett a helyszínre a Royal National Lifeboat Institution (RNLI) partimentő-szolgálat. A tűzoltók is kivonultak a búvármentőkkel együtt. Glen Nicolaides, a londoni tűzoltóság munkatársa elmondta, hogy a bálnát sikerült biztonságosabb helyre költöztetni, ahol megvizsgálják a sérüléseit, és döntenek arról, hogy szabadon engedhető-e.

Nem a tegnapi volt az első bálnamentő akció Londonban, 2006-ban is egy szerencsétlenül járt állat segítségére kellett sietni Forrás: AFP/John D Mchugh

A mentési kísérletet rengetegen követték, sokan szurkoltak a bálnának. Az egyik szemtanú, a 20 éves Jake Manketo azt mondta: "Nem hittünk a szemünknek, amikor először megláttuk ezt a szegény fickót, hiszen nem minden nap történik ilyesmi Richmondban." A bálnát délben vették észre, néhány mérföldnyire a folyón, a Barnes-híd közelében. A csukabálnák a legkisebbek a nagy bálnák közül, és felnőtt korukra körülbelül 10 méter hosszúra nőnek. Általában az Atlanti-óceán északi részén és a Csendes-óceán egész területén megtalálhatók – írja az Evening Standard.

A legfrissebb hírek szerint minden segítség ellenére az emlős állapota sajnos gyorsan romlott, ezért el kellett altatni, hogy ne szenvedjen tovább.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.