Egy rejtélyes új fertőzés után visszatérnek a korlátozások Ausztráliában

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 06. 10:00

Egy hónap után először találtak új koronavírusos fertőzöttet Új-Dél-Wales államban egy 50 éves férfi személyében, akinek szervezetében a vírus egyik indiai variánsát találták meg. A génszekvenálás összekapcsolta az esetet egy Egyesült Államokból visszatérő utazóval, bár a két ember között nem találtak közvetlen kapcsolatot, ezért a hatóságok aggódnak, hogy van egy harmadik közvetítő személy, akiről még nem tudnak - mondta el Kerry Chant, az állam egészségügyi vezetője.

Tesztelés a Sydney-ben található Bondi Beachen Forrás: AFP/Saeed Khan

Úgy tűnik, ez az első indiai variáns, amit Ausztráliában mutattak ki, a tesztek pedig magasabb vírusterhelést mutattak a férfi szervezetében, mint az általában a fertőzött embereknél jellemző, ez pedig növelheti annak esélyét, hogy a férfi továbbadja a betegséget.

Az anyáknapi ünnepségekre tekintettel az állami kormány a házi összejöveteleken résztvevők számát 20 vendégre, az idősgondozási intézmények látogatóit pedig lakónként két főre korlátozta. A maszkok újra kötelezőek lesznek a tömegközlekedésen és beltéren. A körülbelül 5,3 millió embert érintő korlátozások ma 17 órakor lépnek hatályba, és a tervek szerint hétfő reggelig tartanak. Az eset kapcsán Új-Zéland leállította a karanténmentes utazási lehetőséget Új-Dél-Walesszel - adja hírül a reuters.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.