Fényárban úszik a születésnapos Róma

születésnap
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 23. 11:11

Márciusban számoltunk be arról a hírről, hogy a legenda szerint 421. március 25-én rakták le az első követ a velencei lagúnában, így a velenceiek 1600 gyertyát fújhattak el városuk képzeletbeli tortáján. A történelemkönyvekből is tudhatjuk, hogy Róma megalapítása ennél jóval hamarabb történt: idén már hivatalosan a 2774. születésnapját ünnepli, melyről április 20. és május 1 között számos programmal és ünnepséggel emlékeznek meg. Az egészségügyi hatóságok rendelkezéseivel és javaslataival összhangban azonban idén – ahogy Velence ünneplésének esetében is történt – az eseményeken nem lesznek látogatók, az érdeklődők tévéközvetítéseken keresztül követhetik az éppen zajló megemlékezéseket.

A Palazzo Senatorio épülete különleges fényjátokkal mutat be híres műalkotásokat Forrás: Turismo Roma - official page/Facebook

Hogy csak néhány eseményt megemlítsünk, a római kapitólium-téren például a Palazzo Senatorio (Szenátusi Palota) híres palotaépület homlokzatán fényjátékkal bemutatott fotókkal mesélnek Rómáról. A vetített képek műalkotásokat mutatnak be, és a történelem különböző korszakaihoz kapcsolódnak mind művészi, mind kulturális értelemben.

A Piazza Trilussán található, monumentális szökőkút, a Fontana dell'Acqua Paola szintén fényjátékba borul. Alkonyatkor a dinamikus fények szinkronban változnak a történetet kísérő zenével, amely a római vizek történetét követi nyomon.

Virginia Raggi polgármester már elhelyezte a hagyományos babérkoszorút a Piazza Venezián található Altare della Patria épületén, majd szentmisékkel folytatták az ünnepségsorozatot, melynek keretében bemutatják az évforduló alkalmából készített emlékérmet is.

A tervek szerint 2022-ben nyíló Bvlgari Hotel homlokzatára a fény shownak köszönhetően római freskók kerülnek, virtuális vezetett túrával pedig először mutatják be a közelmúltban átalakított és megnyitott Aurelianus-féle falsétány két szakaszát. Ismert színészek az egyik legnagyobb római költő, Giuseppe Gioachino Belli előtt tiszteletüket téve felolvasó maratonon vesznek részt – írja a turismoroma.it.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.