Horvátország fizeti a Covid-tesztek árának egy részét a hazatérő turisták számára

Covid-19
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 12. 07:48

A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon – mondta Nikolina Brnjac tárcavezető vasárnap az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában.

Kristálytiszta vizéről és gyönyörű természeti környezetéről híres a Nugal strand Forrás: Shutterstock / Készítette: Kite_rin

Erre egyelőre húszmillió kunát (942 millió forint) különített el a tárca - mondta Brnjac, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy a családoknak ez pluszköltséget jelent. Horvátországban nemrég hatósági árat szabtak a PCR-teszteknek és az antigén gyorsteszteknek. Előbbi ötszáz kunába (23,5 ezer forint), utóbbi kétszáz kunába (9423 forint) kerül. Arra, hogy pontosan mennyivel járulna hozzá a minisztérium a tesztek költséghez, Brnjac azt mondta, erről még egyeztetnek a horvát közegészségügyi intézettel.

Nyomatékosította, hogy az olcsóbb tesztek csak a turisták számára lesznek elérhetőek. Azt, hogy ki turista, a napi adatokat mutató horvát e-Visitor rendszer alapján tudják ellenőrizni. Horvátországban a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) közel 20 százalékát teszik ki, ezért Zágráb mindenképpen meg szeretné menteni az idegenforgalmi idényt. A tesztek finanszírozása mellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a turisták biztonságban érezzék magukat az országban. Ezért az idei év jelmondata a Safe stay in Croatia (Biztonságos tartózkodás Horvátországban).

A miniszter kifejtette, hogy két héten belül megkezdhetik az idegenforgalmi dolgozók oltását is a koronavírus ellen.

Közel hetvenezer embert oltanának be, főleg pincéreket, szakácsokat és recepciósokat, valamint a szezonmunkásokat. A nyár elejéig pedig kilencvenezer magánszállásadót is. Bár az oltás önkéntes, a tárca abban bízik, hogy az említett szektorban tevékenykedők nagy része élni fog a lehetőséggel.

Dubrovnik Forrás: Meatle/Pixabay

Horvátországban az elmúlt napon 1617 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 292 516-ot. Az elmúlt 24 órában 39-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6308-ra emelkedett. Kórházban 1870 beteget ápolnak, közülük 182-en vannak lélegeztetőgépen, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.