A járvány keresztülhúzta a világ legismertebb karneváljának terveit is

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 08. 18:56

A Rio de Janeiro-i szambaiskolák szövetsége, vagyis a karnevál szervezői bejelentették, hogy a megszokottól eltérő időpontban, július 10-11-én rendezik meg a 2021-es riói karnevált. Feltéve, ha a koronavírus elleni vakcina időben elkészül.

Forrás: Shutterstock / Készítette: CP DC Press

Az elmúlt évszázadban még egyszer sem fordult elő, hogy a karnevált elhalasztották volna, hiszen Brazília 13 legismertebb szambaiskolájának tagjai éjt nappalá téve dolgoznak egy-egy felvonulás megrendezésén. De az 1928 óta megtartott hagyományt most át kellett alakítani, mert átlagosan, egy járvány nélküli évben, mintegy 90 ezer helyi lakos és turista tekinti meg a felvonulást, és nézők tízmillió kísérik figyelemmel a tévében vagy az interneten.

A szakértők szerint ahhoz, hogy mindenki biztosnágban újra találkozni tudjon legalább jövő év áprilisáig várni kell a nagyobb szervezésekkel. Ennek ellnére Brazília nyitva áll a külföldi turisták előtt. A szállodák, az éttermek és az idegenforgalmi látványosságok minimális korlátozásokkal, magas szintű biztonsági intézkedések mellett látogathatók - olvasható a Turizmus.com oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.