Ez az apró karibi sziget szívesen megszabadulna II. Erzsébettől

köztársaság
PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 16. 13:14

Barbados szeretné eltávolítani II. Erzsébet királynőt az ország éléről, mivel a karibi sziget köztársasággá szeretne válni. Dame Sandra Mason, Barbados főkormányzója keddi beszédében jelentette be a hírt, mondván, hogy az ország 2021 novemberéig megvalósítja ezt a tervet – írja a royalcentral.co.uk.

Azt nem tudni, Őfelsége mit szól ehhez a döntéshez Forrás: Julian Calder for Governor-General of New Zealand/Wikipedia

Mia Mottley miniszterelnök beszédét olvasva Dame azt mondta: „Eljött az ideje, hogy teljesen magunk mögött hagyjuk gyarmati múltunkat. A helyiek barbadosi államfőt akarnak. Tudjuk, kik vagyunk és mire vagyunk képesek. Barbados megteszi a következő logikus lépést a teljes szuverenitása felé, és köztársasággá válik, mire a függetlenségünk 55. évfordulóját ünnepeljük."

Az ország jövőre ünnepli az Egyesült Királyságtól való függetlenségének 55. évfordulóját, ám annak ellenére, hogy 1966-ban szuverén nemzet lett, továbbra is a királynő maradt az ország alkotmányos uralkodója.

Az utolsó ország, amely Erzsébet királynőt mentesítette államfői teendőitől, Mauritius volt 1992-ben. Őfelsége addig is egyelőre marad 16 ország, köztük Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és Belize uralkodója.

Barbados paradicsomi tengerpartja Forrás: PublicDomainPictures/Pixabay

A Karib-térségben a királynő Antigua és Barbuda, a Bahama-szigetek, Jamaica, Grenada, Saint Lucia, valamint St. Vincent és a Grenadine-szigetek államfője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.