Nemsokára új látványosság várja a Szabadkai Zsinagógában

Szabadka
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 04. 14:07

Szinte a semmiből építik újjá a nemrég felújított Szabadkai Zsinagóga elhagyatott, több mint száz éves orgonáját. A tervek szerint az értékes és nem mindennapi hangszert még az idén bemutatják a szecessziós épületbe érkező turistáknak.

A régi hangszert eredeti formájában helyezik vissza a Zsinagógában - illusztráció Forrás: Shutterstock / Készítette: siloto

Az orgona 1902-es átadását követően az 1940-es évekig működött, utána évtizedeken keresztül elhagyatva állt. Ez idő alatt sok mindent széthordtak a hangszerből, nagyon sok kár keletkezett benne, de már elkezdték a restaurálását, hogy visszaállítsák eredeti állapotába - írta a vajdasági Magyar Szó cikke.

A szabadkai orgona testvérét Szegeden találja

Érdekesség, hogy a szabadkai orgonához nagyon hasonlót Szegeden is lehet látni, ugyanis a szegedi és a szabadkai zsinagóga orgonája egy időben, egyszerre, ugyanazzal a diszpozícióval készült, csak két teljesen különböző külső szekrénnyel, kinézettel.

A szabadkai hangszer annó Wegenstein Lipót temesvári orgonakészítő műhelyében készült.

A szegedi egy kétszekrényes, nagyobb térhez méretezett, a a szabadkai pedig egy paraván mögé elhelyezett hangszer, melyet kisebb helyre terveztek. Ez utóbbit másfél év munka után, december elején szeretnék visszahelyezni a Szabadkai Zsinagógába.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.