New Yorkban a reptereken teszteléssel harcolnának a második hullám ellen

Covid-19
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 28. 17:19

New York államban azt tervezik, hogy a több millió lakosú metropolisz repterein tesztelni kezdik az utasokat, az azonban egyelőre nem világos, hogy milyen feltételekkel. New York egyike volt a legsúlyosabban érintett területeknek az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány terjedése szempontjából, ám a jelek szerint az első hullám alatt sikerült gátat szabni a kórnak.

A New York-i hatóságok ennek megfelelően az elmúlt napokban el is kezdték a város életének helyreállítását, több közéleti, kulturális központ is újranyitja a kapuit. A pozitív tendenciát azonban szeretné meg is tartani a városvezetés, amely azt tervezi, hogy a vírus visszahurcolásának esélyét már a reptereken minimalizálja. Ennek érdekében a tervek szerint a John F. Kennedy és a LaGuardia reptereken is tesztelni fogják az érkezőket - írja a LonelyPlanet.

New York, John F Kennedy reptér Forrás: shutterstock.com/EQRoy

Andrew Cuomo kormányzó elégedett volt a vírus elleni védekezéssel, ám hogy a statisztikák ne romoljanak, azt tervezik, hogy már az államba való belépéskor kiszűrik a betegeket. A hatóságok a tervekkel kapcsolatban egyelőre nem árulták el, hogy a költségek kit terhelnének, ahogy azt sem, hogy az eredmények milyen gyorsan állnának rendelkezésre.

Jelenleg azok, akik magasabb kockázatot jelentő országból érkeznek az Egyesült Államokba New Yorkon keresztül, azonnal két hét önkéntes karanténra kényszerülnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.