Maui, Kauai és a Hawaii illetékesei azt tervezik, hogy üdülőhelyi „buborék" kialakításával a szigetcsoportban érvényes 14 napos karantént nyaralóélménnyé alakítják a látogatók számára.
Az Egyesült Államok több államában is beutazási korlátozások vannak érvényben, ugyanakkor a csendes-óceáni Hawaii-szigetcsoport három tagja is azt tervezi, hogy egy új koncepció kialakításával a jelenlegi, 14 napos karanténidőszakot is megszépíti. Az elképzelés szerint a biztonság maximális fenntartása mellett a turisták három hawaii szigeten a hatósági karantén idején is elhagyhatják szállodai szobájukat, és egy behatárolt területen belül használhatják az üdülőhely szolgáltatásait – írja az Insider.
Hawaii megye egyik igazgatója, Roy Takemoto szerint a terv megvalósítása még csak kísérleti fázisban van, és csak néhány nyaralóhelyre vonatkozik, amelyek alapból megfelelnek a buborékok kialakítására. A hawaii idegenforgalmi testület iránymutatásában ugyan felhívja a figyelmet, hogy az ország különböző, állami szervezetei nem javasolják a nemzetközi utazásokat, ám az ötlettől a hawaii turizmus fellendülését remélik.
„A turistáknak megengedjük, hogy szállást válasszanak, és az üdülőhelynek pedig, hogy ellenőrizzék, hogy hol tartózkodnak éppen a vendégeik" – jelentette ki Roy Tajemoto, Hawaii megye igazgatója.
A tervek szerint a kísérleti fázisban lévő koncepció szeptember 1-jén léphetne életbe élesben is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.