Ázsia legzárkózottabb országa egyelőre továbbra sem fogad turistákat

Bhután
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 09. 14:41

A világ országai eltérő álláspontot képviselnek abban, hogy mikor és hogyan lehetne újra megnyitni a határaikat a külföldi vendégek számára. Most Bhutánban is – ahol nem csupán anyagi javakban, hanem a boldogságban mérik az emberek életszínvonalát – felvázolták a turizmussal kapcsolatos terveiket. A Himalája lábánál fekvő, eldugott országában egyelőre nincs meghatározott időpont, mikor tehetik be a lábukat ismét a turisták. Egyelőre boldogok, hogy csak korlátozott számú koronavírus esettel találkoztak, amelyeket a helyiek nem kaptak el, emberveszteség sem történt, és szeretnék, ha ez így is maradna.

Az apró ázsiai országba eddig sem engedtek be sok turistát, a járvány miatt most még egy ideig pedig senki nem léphet be Forrás: Zoltán Szabó, Pixabay

Dorji Dhradhul, a Bhutáni Idegenforgalmi Tanács főigazgatója elmondta: „Reménykedünk a turizmusunk gyors újraindításában és az országunk újbóli megnyitásában is, amit a pozitív globális fejleményekhez alakítunk. Ezért még nem határoztuk meg az újbóli megnyitás időpontját."

Bhután csak az 1970-es években nyitotta meg kapuit a külföldi turisták előtt és mindig is célja volt a tömegturizmus elkerülése. Exkluzív élményt nyújtanak a turistáknak a tömeg kizárásával, és a fenntartható turizmusra törekednek.

„Ennek fényében úgy gondoljuk, hogy a turizmus újraindítása Bhután felé valószínűleg könnyebb lesz, mint más utazási célpontok számára" – tette hozzá.

Amint újból megnyitják a határokat, az Egészségügyi Világszervezet és az Egészségügyi Minisztérium által meghatározott biztonsági intézkedéseket alkalmazzák ott is. Az érintkezéskövetési alkalmazás már országszerte használatban van. Jelenleg a nemzetközi határok le vannak zárva, kivételt csak az alapvető áruk mozgása és a bhutáni tengerentúli lakosok hazatelepítésekor tesznek. Bhután a mai napig 21 napos karantént rendelt el, míg más országokban 14 napos karantént alkalmaznak. A bhutáni Turisztikai Tanács fontlóra vette, hogy a jelenlegi krízis kiküszöbölésére wellness utazási élményeket kínál majd, ahol az emberek gondolkodhatnak, relaxálhatnak és pihenhetnek – írja a Lonely Planet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.