Újabb részletek derültek ki a művészettörténet egyik legrejtélyesebb festményéről

Vermeer
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 01. 16:52

A hágai Mauritshuis Múzeum kutatói a héten ismertették annak a két éves kutatásnak az eredményeit, melynek során Johannes Vermeer Lány gyöngy fülbevalóval című festményét vizsgálták - adja hírül a smithsonianmag.com.

Koorosh Orooj festményfeldolgozása Forrás: Koorosh Orooj/wikipedia.commons.org

Noha a szakértők nem kerültek közelebb annak megválaszolásához, hogy ki is a képen szereplő alak, modern képalkotó technikák segítségével eddig rejtett részleteket tártak fel.

A kutatók a festmény pigmentjeit térképezték fel, emellett azokat az apró festékrészleteket is megvizsgálták, melyeket a műalkotás háttéréből az 1990-es években távolítottak el, amikor utoljára restaurálták azt. A mintákat gyantába ágyazták és félbevágták, hogy láthatóvá váljanak az egyes rétegei, és így sárga és indigó pigmentek jelentek meg, amelyek az idők során a fény hatására elhalványultak. A kutatók a festmény jobb felső sarkában halvány ólomfehér, átlósan futó vonalakat is találtak. Mindebből arra következtettek, hogy a kép első változatának hátterében sötétzöld függöny volt.

A vizsgálat során kiderült, hogy Vermeer a mű kompozíciójának több elemét is megváltoztatta, például a lány fülének helyzetét, a fejkendőjét és a nyakát, emellett, bár ez szabad szemmel nem látszik, az alaknak valójában szempillái is vannak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.