A legtöbb óceánjáró utasa már hazatérhetett, a hatalmas hajók pedig többnyire valamelyik kikötőben horgonyoznak. De mi a helyzet a legénységgel? Az amerikai parti őrség szerint május 5-én összesen több mint 57 000 dolgozó tartózkodott 74 hajó fedélzetén az Egyesült Államok kikötőiben és azok környékén, valamint a Bahama-szigeteken és a Karib-térségben. Ezen kívül még több százan ragadhattak küldönböző hajókon másutt a világ óceánjain - adja hírül a CNN.
Az amerikai vizeken a CDC (az Amerikai Betegségkezelési és -megelőző központ) hivatalos álláspontja érvényes, mely szerint a személyzet tagjai csak akkor hagyhatják el a hajót, hogyha azzal hazaérkeztek, hajók között kerülnek áthelyezésre, vagy magrepülőgéppel, személyes járművel szállítják őket tovább.
A vírus által nem érintett tengerjáró hajók személyzete kiszállhat és utazhatna is a kereskedelmi járatokon, de csak eseti alapon, a CDC jóváhagyásával. A hajónak először alá kell írni egy nyilatkozatot, amely szerint a hajó mentes a vírustól.
Múlt hétvégéig ezt a legtöbb hajótársaság nem merte vállalni, vasárnap azonban a Royal Caribbean és leányvállalatai, köztük a Celebrity Cruise Line is megállapodott a CDC-vel a személyzet kiszállásáról, és szintén aláirattak az alkalmazottakkal egy papírt, hogy betartják az irányelveket.
Más hajózási társaságok is követhetik a példát, de a sok helyen érvényben lévő utazási tilalmak miatt több hajó személyzete továbbra sem szállhat ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.