Ezek az államok igazán szép helyeket találtak a karanténra

Georgia
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 26. 11:00

Az amerikai Louisiana három állami parkot különített el karantén céljára. Ezekből kettő egyelőre még üresen áll, a harmadikba, a Bayou Segnette-be viszont már megérkeztek az első fertőzöttek, összesen 10-en, akik az itt található, vízi kabinokban kaptak szállást - adja hírül a Matador Network.

A parkban 16 kabin és 98 lakóautó található, amelyeket március 14-én lezártak, miután megszületett a döntés arról, hogy a területet karanténzónaként használják. A Bayou Segnette-et most azoknak tartják fenn, akik a vírustesztjük eredményére várnak, és nem mehetnek haza, mert félő, hogy megfertőznek valakit. Ők akkor mehetnek csak haza, ha a teszteredményük negatív, ha viszont pozitív, akkor maradniuk kell addig, amíg az egészségügyi szakemberek el nem engedik őket.

Nemcsak Louisiana, hanem Georgia állam is a parkokban történő elkülönítés mellett döntött, az itteni Hard Labor Creek első „vendége" Joey Camp, a Waffle House szakácsa volt. Miután pozitív lett a tesztje, négy napig a kórházban tartották, ezután hét napig kellett a parkban laknia, míg a tünetei megszűnnek. Mint mondta, olyan volt, mint egy meghosszabbított nyaralás.

Forrás: youtube.com

Miután Camp hazatérhetett, egy másik beteg kapta meg a helyét. A Hard Labor Creek Nemzeti Parkban jelenleg hét lakóautó vár a betegek fogadására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.