Fehér cápáknak koncertezik egy rockbanda, a szerencsések tengeralattjáróról nézhetik

cápa
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 04. 13:08

Az amerikai Kiss nevű rockegyüttes bizonyára már a világ összes pontján játszott, egyet kivéve. Most ugyanis úgy döntöttek, új helyszínt keresnek show-juknak, és ezúttal nagy fehér cápáknak fognak víz alatti koncertet adni egy tengeralattjáró fedélzetén az ausztrál partoknál, számol be róla az USA Today.

Az együttes november 18-án nyolc szerencsés rajongójával száll vízre, pontosabban víz alá. Rajongóik az egyedülálló környezetben nemcsak a zenéjüket élvezhetik, de a nagy fehér cápák látványát is a tenger flórájának és faunájának gyűrűjében. A zenei élmény az Airbnb által nemrég indított Állati Élmények programsorozat része lesz.

Forrás: Hermanus Backpackers/Wikipedia

Az előzetes tervek szerint az együttes egy másik alkalommal szintén a területre utazik, de akkor már a felszín felett zenél. A víz alatti hangszórók ugyanúgy eljuttatják a zenét a fehér cápáknak, feltehetően azért, hogy szokják a rock műfaját. A koncertre az első nyolc jegyet a leggyorsabb rajongók vehetik meg 52 dollárért, és nagy valószínűséggel egyetlen pillanat alatt el is fogynak majd.

Forrás: Getty Images

Hogy a cápák vagy a Kiss ijed majd meg jobban a másiktól a legalább négy számos koncert alatt, azt még csak találgathatjuk, de reméljük, az együttes tagjai épségben megússzák a kalandot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.