A sok ökológiai katasztrófa után végre jó hír hírekről is beszámolhatunk Londonból. Ugyanis míg az 1950-es években a Temzét gyakorlatilag „biológiailag halottnak" nyilvánították, most, több mint 60 évvel később fókaborjúk lubickolnak a folyóban – olvasható az Independenten.
A Londoni Állattani Társaság (ZSL) kutatói tavaly készítették el az első ilyen jellegű felmérést. Több száz légifelvétel készítésével igyekeztek a folyóban született fókabébiket megszámolni a világrajövetelük időszakában. A fókák megszámlálásának legegyszerűbb módszere, ha repülőgépről készítenek felvételeket, mert egyébként folyamatosan mozgásban vannak. A Temzében harbor és szürke fókák is vannak, de csak a harbor fókák tenyésznek a folyóban.
Thea Cox, a természetvédelmi biológus elmondta:
Nagyon örültünk, hogy 138 fókaborjút számolhattunk össze, akik egyetlen szezon alatt születtek. A fókák egyáltalán nem lennének képesek felnevelni itt a borjaikat megbízható táplálékforrás nélkül, ami azt mutatja, hogy a Temze ökoszisztémája virágzik.
Anna Cucknell, a ZSL Thames védelmét vezetõ projektmenedzser szerint a helyreállított Temze sok állatfaj otthona - több mint száz halfajnak, köztük két cápafajnak, a rövid ormányos csikóhalnak és a kritikusan veszélyeztetett európai angolnának is természetes élőhelyet biztosít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.