Jövőre már nem pakolják zacskóba a szuvenírt Belgrádban

zacskómentes
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 21. 13:23

Augusztus végén döntenek a belgrádi városvezetők a műanyag szatyrok használatának betiltásáról, ami a tervek szerint 2020. január 1-től lépne érvénybe. Azaz jövőre már nem osztogathatják a zacskókat a szerb fővárosban.

Besokalltak a zacskóktól Belgrádban Forrás: Shutterstock / Készítette: ARIMAG

Az intézkedés révén Belgrád az első olyan európai városok között lesz, amelyek döntést hoztak , környezetszennyező zacskók száműzéséről.

A szerb főváros területén lévő kiskereskedelmi létesítményekben nem használhatnak tovább műanyag szatyrokat, így a boltokban és a szuvenír üzletekben sem pakolhatják zacskóba a megvásárolt portékát. A zacskókért egyébként már most is sok helyen fizetni kell, és ezáltal mintegy 60 százalékkal csökkent a műanyag szatyrok használata Belgrád területén.

Ha jövőre életbelép a környezetbarát törvény, akkor a kereskedők a nejlon- helyett papírszatyrot kínálhatnak majd. A törvényt megszegőkre pedig komoly bírságok várnak - tudtuk meg a szerbiai Magyar Szó híréből.

Szerbia mellett más országokban is indítványozzák a környezetkímélő megoldásokat: New York állam kormányzója is elrendelte a nejlonzacskók használatának tilalmát, ami azt jelenti, hogy 2020 márciusától az állam területén sem lesznek megvásárolhatók a zacskók. Ezenkívül Németországban is teljesen betiltják a kiskereskedelemben használatos műanyag zacskók forgalmazását.

Az Európai Unió 2021-től betiltja az egyszer használatos műanyag tányérok, evőeszközök, szívószálak és fülpiszkálók használatát is, míg más műanyag termékeken feltüntetik a felhasználási határidőt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.