Várak, sóbányák és kolostorok – a legszebb helyek Szent Kinga nyomában Lengyelországban

Dunajec
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 24. 06:24
Kinga nevű olvasóink - vagy azok, akiknek szeretteiket hívják ezen a néven -, biztosan hallottak már Szent Kingáról, az Árpád házi királylányról, Lengyelország védőszentjéről, és egyben a lengyel-magyar barátság egyik fontos láncszeméről. De talán még közülük is csak kevesen tudják felsorolni, hogy mennyi izgalmas látványosság kapcsolódik a nevéhez lengyel földön. A Kingák nevenapján ezért most Lengyelországba kalauzoljuk olvasóinkat. Cikkünkben sorra vesszük a magyar szent életének és legendáinak emlékhelyeit – így aztán lesz jó néhány tippünk azoknak is, akik most azon törik a fejüket, mivel lepjék meg Kinga nevű ismerősüket!

Szent Kinga – vagy germán eredetű névalakjában Kunigunda – 1224-ben született Esztergomban IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként. Már egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalmat tesz, és életét teljesen Istennek szenteli. Miután 1239-ben a szülei igent mondtak a lengyel fejedelem leánykérésének, a mindössze 15 éves Kingának sikerült meggyőznie férjét is, hogy tartsa tiszteletben a fogadalmát. Kinga és V. Boleszláv úgynevezett József-házasságban éltek, azaz Szűz Mária és Szent József példájára a házasságban is megőrizték szüzességüket.

Szent Kinga a hozományát Lengyelország tatárok elleni védelmére fordította, ennek ellenére 1241-ben ezt az országot is végigdúlták a mongol hordák.

Csorsztin vára

A tatárokhoz kapcsolódik az első hely, amit egy Szent Kingának szentelt körúton meglátogathatunk. A gyönyörű Pienin-hegységben, a Dunajec folyó partján található Csorsztin vára. A fejedelmi házaspár ide menekült egész udvartartásával együtt a tatárok elől. A vár a Dunajec felduzzasztásából keletkezett tó mellett áll, a régi magyarországi várral, a Nedeccel szemben.

A csorsztini vár Forrás: Jakub Halun / Wikipedia

Ha mindkét várat meg szeretnénk nézni, érdemes a Nedecnél hajóra szállni, és áthajózni a túlpartra. A vár egy kissé romos, de csodás kilátás nyílik a tóra és a szemközti várra. A táj olyan festői, hogy még Markó Károly is megörökítette Csorsztin és Nedecz (1820) című festményén.

Markó Károly: Csorsztin és Nedecz (1820) Forrás: Wikipedia / Hung-art.hu

Dunajec folyó legendája

A legenda szerint a tatárok elől menekülve Szent Kinga egy hajából levett szalagot dobott üldözői elé: ebből keletkezett a kacskaringós Dunajec folyó. A mongol csapatokat azonban nem sikerült feltartóztatni, és átvergődtek a vizen. Ekkor fésűjét dobta maga mögé, amiből olyan sűrű erdő született, ami már sikeresen megállította a tatárokat.

A Korona-hegy és tutajosok a Dunajec folyón Forrás: Jerzy Opioła / Wikipedia

Ha már a Pienin-hegységben vagyunk, kár lenne kihagyni a kanyargós Dunajec szurdokvölgyét. A sziklafalakkal, tornyokkal és szirtekkel határolt vadregényes folyóvölgy Mednyánszky Lászlónak is kedvelt festészeti témája volt. Vöröskolostor és Erdős (Lesnica) között egy 9 km-es szakaszon tutajozhatunk végig a szurdokban.

Wieliczkai sóbánya

A wieliczkai sóbánya kétségtelenül a legizgalmasabb nevezetesség, ami Szent Kinga nevéhez fűződik. A sóbánya világszerte ismert látványosság, zarándokhely és gyógyüdülő is egyben; föld alatti barlangrendszere évente több százezer látogatót vonz.

Szürreális látványvilágával még a filmrendezőket is megihlette, hiszen sóból kialakított folyosói és termei olyan díszletül szolgálnak, ami egyedülálló a világon. Volt már földöntúli táj, fel nem fedezett bolygó, egy gyerek álmának színhelye, és álomország is. A sóbánya mikroklímája ideális hely a légúti betegségekben szenvedőknek.

A sóbánya 3 és fél kilométer hosszú túra-útvonala 22 elképesztő szépségű kamrán, sószobrok mellett és tavak mentén vezet Forrás: Travelo

A sóbánya legendája

A 13. század sóbánya megnyitása a legenda szerint Szent Kingának köszönhető. Amikor a tatárjárás után Magyarországon járt, az egyik máramarosi bányában, a csillogó, fehér sótömbökben gyönyörködve, eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból lepárlott sóval voltak kénytelenek beérni. Ezért Kinga azzal a kéréssel fordult apjához, hogy a sótömböket egyenesen Lengyelországba vihesse. IV. Béla teljesítette a kívánságát, és Kinga a kor szokását követve jegygyűrűjét az aknába dobta, ezzel jelezve annak birtokbavételét. Később, visszatérve Krakkóba, az apja által mellé rendelt bányászokkal ásatni kezdett, és az első kiemelt sótömbben csodálatos módon megtalálták a Máramarosban eldobott gyűrűt.

Kinga sószobra a wieliczkai sóbányában Forrás: BélaBéla / Wikipedia

A legendát meg is faragták, természetesen nem másból, mint sóból. A szoborcsoportot a föld alatt, egy 1986-ban, Szent Kinga tiszteletére épült kápolnában találjuk. A szentély maga meglehetősen tágas: 54 méter széles és 12 méter magas. A főoltárban Szent Kinga, a mellékoltárokban az ácsok védőszentje Szent József, és a bányászok védőszentje, Szent Kelemen sószobrait láthatjuk.

Számtalan dombormű az Újszövetség jeleneteit eleveníti fel, de itt van a Kingát szentté avató II. János Pál pápa sóból faragott szobra is. 1994 óta Szent Kinga ószandeci klarissza kolostorból elhozott ereklyéi is itt nyugszanak. De a háromszintes barlangrendszerben nem a kápolna az egyetlen érdekesség: a termeket egy idegenvezetővel végigjárva a sóbányászat történetével is megismerkedhetünk a középkortól napjainkig.

Szent Kinga kápolnája Forrás: Cezary p / Wikipedia

Évszázadokon át folytatott munkák eredményeképpen kialakult sóstavakkal, fából és sóból faragott kápolnákkal, sókristálycsillárokkal, szobrokkal és emlékművekkel találkozhatunk, és a földfelszínen lévő Sóvárat, azaz a sókitermelők szervezetének székhelyét is bejárhatjuk. Lent a sóbarlangban állandóan 14 fok van, így nyáron érdemes egy pulóverrel készülni.

Szent Kinga portréi

Ha már Szent Kinga nyomába eredtünk, külön szót érdemelnek a képmásai a föld alatti múzeumban. Az egyiket Jan Matejko történelmi festő tanítványa, Ferdynand Olesiński készítette 1895-ben eredetileg a kápolna főoltárához, és a wieliczkai só felfedezésének történetét meséli el. A képet 1915-ben egy sószoborra cserélték le.

Ferdynand Olesiński festménye Forrás: Wikipedia

Jan Matejko Szent Kingáját is láthatjuk, mely egy ószandeci kolostor hátterében álló idősebb szerzetesnőt ábrázol. De a szent további sószobraival is találkozhatunk, valamint egy modernista felfogású festménnyel, Józef Mehoffer munkájával, a vár bejáratánál pedig Szent Kinga bányászköpenyes szobrát találjuk.

Jan Matejko Szent Kingája Forrás: Wikipedia

Ószandeci kolostor

Szent Kinga élete során több templomot és kolostort is építtetett, amelyek közül talán a legjelentősebb az Ószandecban alapított klarissza kolostor. Férje halála után vagyonát szétosztotta a szegények között, és ide vonult vissza, ahol hamarosan főnöknővé választották. Élete hátralévő részét az imaélet, a betegápolás és az alamizsnáskodás töltötte ki, egészen 1292-ben bekövetkezett haláláig. Érdekesség, hogy az 1287-es tatár betörés során Szent Kinga újra Csorsztin várába menekült, ezúttal apáca társnőivel. A kolostort a tatárok feldúlták ugyan, de Kinga irányítása alatt újjáépítették.

Ószandec települését leginkább a középkori óvárosáról és Szent Kinga által alapított klarissza kolostoráról ismerik Forrás: Wiktor Baron / Wikipedia

A ma is álló templom 1322-ben épült fel gótikus stílusban. A 17. században azonban barokk stílusban átépítették, de megőrzött néhány elemet az eredeti gótikus épületből. A szentélyben megmaradt Kinga szarkofágja is, amelyben a szent földi maradványai a boldoggá avatásáig nyugodtak. A kolostor udvarában működik a Szent Kinga Háza múzeum, amelyben kultuszának emlékeit tekinthetjük meg.

A szenttéavatás helyszíne, a szabadtéri oltár Ószandecben Forrás: Skalee / Wikipedia

A kolostor köré épült fal mellett egy székelykapu is áll, amit Magyarország Kinga szentté avatásának emlékére ajándékozott a városnak. A kapu Lengyelország és Magyarország évszázados, a középkortól napjainkig tartó kapcsolataira emlékeztet. Ugyanakkor a vendégszeretetet is szimbolizálja, és állítólag, ha átmegyünk alatta, szerencsét hoz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.