Mire jó egy tévé sorozat - Chernobyl, mint turistalátványosság

turistalátványosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 11. 18:14

Nemrég ért véget az HBO/Sky, Chernobyl című sorozata, de sok utazó már most lefoglalta következő útját a környékre, és már az elérhető túrák közül is kiválasztotta a megfelelőt. A legtöbben Pripyat szellemvárosába, Ukrajna északi részére mennek, ahol a forgatás is zajlott – olvasható a Lonely Planet cikkében.

Forgatási helyszínbejárás Pripyat városában Forrás: NurPhoto/Vladimir Sindeyeve/NurPhoto/Str

Az öt epizódos minisorozat az 1986 áprilisában bekövetkezett nukleáris katasztrófa történetét és a vészhelyzetben ott dolgozók elkeseredett munkáját dolgozza fel – a kritikusok szerint olyan sötéten és hatásosan, de a tényeknél maradva, amilyenre már rég volt példa.

A szerencsétlenség következtében a közeli várost Pripyat-ot azonnal ki kellett üríteni, így egy szempillantás alatt szellemvárossá alakult, ahol megállt az idő. A települést 1970-ben építették, amolyan „munkásszállóként" azoknak az embereknek és családjaiknak, akik a komplexumban dolgoztak. 2018-ban körülbelül 70 000-en voltak kíváncsiak erre a félelmetes, de mégis csalogató területre. Ma, a sorozat sikere után Pripyat-ban 40 százalékkal megnőttek a túrafoglalások számai. Ami meglepő lehetne, ha a hírek nem szóltak volna eddig is a katasztrófaturizmus (dark tourism) arányának emelkedéséről.

Elhagyott farm a komplexumtól nem messze. Itt minden olyan, mint mikor 30 éve itt hagyták. Forrás: Biosphoto/Fabien Bruggmann / Biosphoto/Fabien Bruggmann

Aki komolyan gondolja a szellemváros-járást, több túrára is befizethet. Az egyik az a hivatalos Chernobyl túra, ami a nukleáris komplexum körüli 30 kilométeres zónában járható végig. De vannak egynapos túrák is Pripyat városában, amit a normálisnál magasabb sugárzás ellenére is engedélyeznek a hatóságok. A guide-ok szerint egy rövid séta alkalmával még biztonságban vannak a turisták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.