Káosz van Belgrádban, ne most menjen kirándulni

közlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 24. 10:16

Kerüljék el a szerb fővárost, ugyanis közlekedési káoszt okozott a rengeteg eső Belgrádban. A forgalom lebénulása nem minden, 20 óvoda beázott és közel 6000 háztartás maradt áram nélkül az éjszakai viharok miatt.

Megbénult a közlekedés a sok eső miatt Forrás: Shutterstock / Készítette: Fotosr52

A szerb sajtó értesülései szerint egy óra alatt annyi csapadék esett, mint rendesen egy hónap során szokott. A víztömegek a belvárosban és a külterületeken is közlekedési káoszhoz vezettek, a villamosjáratok teljesen leálltak, a Belgrádon átvezető autópályát pedig az árvíz miatt le kellett zárni - tudtuk meg a vajdasági Pannon RTV híreiből.

A fővárosba vezető bekötőutakon is komoly torlódások alakultak ki, autók százai várakoztak a lezárt utakon sokan ugyanis a hétvégi kirándulásokból tartottak haza, mikor az ítéletidő lecsapott. A tűzoltóság megállás nélkül bevetésen volt a késő esti órákig.

Belgrád nagy részén teljes kapacitással dolgoznak a vízszivattyúk. 24 műszaki csapat folyamatosan javítja ki a keletkezett hibákat, emellett 27 másik a város tisztításán dolgozik, valamit 14 csapat a fákat, ágakat takarítja el az utakról, hogy minél előbb helyreállhasson a rend a városban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.