Stewardess lábát törte a részegen tomboló utas

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 20. 13:58

Még múlt kedden történt egy súlyos eset egy orosz gépen, az Aeroflot egyik járatán, amiről nemrég adott hírt a Travel+Leisure. Egy ittas utas nekiment a személyzetnek, és eltörte az egyik légiutas-kísérő lábát, sőt a pilótákra is rárontott.

Illusztrációs célű részeg ember. Forrás: Shchus/Shutterstock

Az eset a SU1307 számú, Novoszibirszkből Moszkvába tartó járatán történt a cég közleménye szerint. Kiemelik, hogy a 36 éves utas alkoholos befolyásoltság alatt állt. Alapból úgy próbált belépni a repülőbe, hogy épp dohányzott, ami köztudottan tilos a fedélzeten.

A dohánytilalomra felhívták a figyelmét, erre a férfi belökte a stewardesst a pilótafülkébe és nekirontott a pilótáknak. Az utaskísérő az esés miatt törte el a lábát. Végül sikerült az őrjöngőt lefogni és átadni a rendőrségnek. A járat végül 20 perces késéssel tudott felszállni.

A férfit légi huliganizmus és erőszak gyanújával vették őrizetbe, ha bűnösnek találják, akár hat év börtönt is kaphat. Az Aeroflot járatairól mindenesetre kitiltották. Érdekes magyarázatot adott tettére (talán utalva a nemrég 41 halottat követelő moszkvai kényszerleszállásra): „Kemény az Aeroflottal repülni, ha józan vagy."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.