Ez a párna megmenti a repülős alvásunkat

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 15. 14:10

Aki próbált már kényelmesen aludni egyet repülőn (távolsági buszon, vonaton, autóban stb.), az tudja, a világ legnehezebb mutatványa ez. A mellettünk ülő mocorgása és horkolása, a kényelmetlen székek, a szűk lábtér mind nehezítik az álomba merülést. Pedig ez elég fontos lenne egy kontinensek között légiúton.

És akkor kitalálták az okos emberek a JetComfy nevű párnaszerkezetet, amiről a Condé Nast Traveler írt cikket. Első blikkre a képen látható szerkezet inkább emlékeztet egy kerékpár nyergére, mint egy párnára, pláne hogy nincs meg az a fajta patkó alakja, mint az utazópárnáknak. A cikk szerzője egy ecuadori út során próbálta ki az eszközt, és megváltoztatta az életét.

A JetComfy párnája így fest. Forrás: JetComfy

A szerkezetet a karfához lehet rögízteni, majd beállítani a magasságát és dőlésszögét. Valahogy olyan az egész a leírás szerint, mintha a fejünket valaki más tenyerébe hajtanánk. De ez a tenyér egy párna, ami emlékező habbal van töltve.

Ezzel nincs vége: usb-portok is vannak a szerkezeten telefontöltésre, az egyik pontjából pedig egy tollat is ki lehet húzni. Csodát persze nem tesz a JetComfy sem, repülőn továbbra is rossz lesz aludni, de ezzel nagy lépést tehetünk a pihentetőbb utazás felé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.